2016. április 2., szombat

6.rész A cicafül

Egy pillanatig mindenki síri csendben van,majd a többség ujjongásban tör ki. A Démétér-bungalósok rózsákat dobálnak felém,valaki pedig majdnem arcon talál a sajtos makarónijával. Sajnos ezt a célzást nem tudom hova tenni,így hát lassan visszaindultam Courtney-hoz,aki nagyon vigyorgott.
-Én tudtam! Én amint megláttam,már tisztában voltam vele!-kiáltotta hangosan,bár az ő hangját elnyomta a többiek ujjongása.
Miután mindenki elcsendesedett,ott folytatjuk az ebédet,ahol abbahagytuk.
Asszem itt le is telt az öt másodperc hírnevem...
Ebéd után indultam visszafelé a Hermész-bungalóba,amikor egy lány áll meg előttem. Kérdőn nézek rá,mire elmosolyodik.
-Szia! Én Lou Ellen vagyok,a Hekaté bungaló vezetője-mosolygott kedvesen. Visszamosolyogtam.
-Gondolom engem már ismersz. Elég híres vagyok,na meg persze ehhez az is hozzátesz valamit,hogy az előbb mutatkoztam be-vontam meg a vállam. Elnevette magát.
-Gyere,megmutatom hol fogsz mostantól élni-húzott volna maga után,ám én megtorpantam.
-A cuccom a tizenegyesbe van!-jelentettem ki aggodalmasan.
-Jaj,nyugi, már elintéztem. Csak követned kell!-mosolygott titokzatosan,majd ismét megindult.
Kicsit félve pillantottam a mellettem álló Courtney-ra,aki az elmúlt két percben felcsapott a testőrömnek.
-Menj csak. Meg kell ismerned a tesóidat-vonta meg a vállát. Bizonytalanul követtem Lou-t,aki egyenesen a húszas bungalóhoz vezetett. Az ajtó előtt megállt.
-Tudod,ne ijedj meg,ha belépsz. Lehet,hogy elsőre kicsit minden furának fog tűnni,de amúgy mindenki tökre rendben van,és semmitől sem kell félj-mosolygott bátorítóan,majd belépett az ajtón.
Én is hasonlóan tettem,és amint átléptem a küszöböt,elkerekedett a szemem.
A kívülről aprócska bungaló beltere óriási volt. De tényleg. Mintha egy viktoriánus kori palotában lennék,a berendezés olyan elegáns és varázslatos volt,hogy komolyan átgondoltam a szépről alkotott fogalmam. Mert jártam már gyönyörű helyeken,de a Hekaté bungaló kétség kívül mindet felülmúlta.
A falak sötét bíbor színükkel tökéletesen passzoltak a fekete kanapéhoz,amit amint beléptünk rögtön megpillanthattunk. Egy régies állólámpa mellett egy kis asztalka állt,amin egy antik óra ketyegett.
Egy lépcsősor vezetett fel az emeletre,mellette pedig egy boltív vezetett a nappaliba,amibe egy apró konyha nyílt. 
-Ez..csodálatos...-suttogtam lemerevedve. Lou Ellen felkacagott az elámult fejem láttán.
-Tetszik,ugye? Maga Hekaté varázsolta ilyenre!-a fejem a hang irányába kaptam. Fekete hajú,csillogó barna szemű különösen szép lány állt az eddig még nem is látott ajtóban.
-Sophie,te már megint itt csövezel?-kérdezte Lou a szemét forgatva. Sophie vigyorgott egyet.
-Igen,tudod a mi bungalónk nem ilyen király. Az se rossz,de a királysági skálán még mindig nem éri el a százat.
-Sophie Hádész lánya,és amióta megtudta,hogy nekünk van saját konyhánk,itt lebzsel Lenával együtt. Jut eszembe! Nemezisz lányát hol hagytad?
-Ne aggódj,én is itt vagyok!-bukkant elő egy másik lány. Szőke haja hullámosan omlott a vállára,sárga szemével pedig ellenségesen méregetett. Lou sóhajtott egyet.
-Megkérhetnélek titeket,hogy a saját bungalótokban rontsátok a levegőt? Crystalnak most nincs ideje veletek foglalkozni,ahogy innen senkinek sem!-kérte őket.
-Csak üdvözölni szeretnénk,olyan nagy baj ez?-kérdezte barátságosan Sophie. Lena egyetértőn bólintott.
-Szerettük volna közelebbről megismerni a kiscsajt,mielőtt még elmegy erre az öngyilkos küldetésre. Szeretném tudni,hogy kinek a halotti leple elégetésekor nem fogok majd szomorú lenni-igazából az benne a vicces,hogy Nemezisz lánya mindezt olyan arccal mondta el,hogy már-már kedvességnek is lehetett volna mondani a részéről.
-Majd később még találkoztok. De most nem ér rá! Na sziasztok!-nyitotta ki nekik az ajtót. Sophie lepacsizott velem mielőtt elindult volna,Lena rám vigyorgott.
-Még tutira fogunk találkozni. Addig is legyél menő!-bokszolt bele a vállamba "kedvesen".
Intettem nekik,majd miután elmentek,a bungalóvezetőm felé fordultam.
-Ne is foglalkozz velük,Crystal. Jó arcok még minden,de nehéz velük elbánni.
-Hát jó-feleltem lazán. 
-Gyere,megmutatom a szobád!-az arcán hirtelenjében a boldogság vette át a szerepet. Már nyoma sem volt a komoly lánynak,aki néhány barátját zavarta el a felségterületéről. 
Utána szaladtam,és csak úgy kapkodtam a labaimat a fekete márvány lépcsőn. Az emelet hasonló volt az földszinthez,de itt csak egy hosszú folyosó volt,ami jó pár ajtó után egy még nagyobb nyílászáróban ért véget. A folyosó,bár elsőre nem látszott,több elágazással is rendelkezett. Kicsit furának tűnt,és gondolatban már el is tévedtem,de szerencsére Lou tökéletesen tudta az utat. Egy sötét ajtó előtt megállt. Lenyomta a rémesen csillogó kilincset,majd intett nekem. A szoba nagyon szép volt. A falai sötétkékek,amivel tökéletesen passzolt a fehér parketta. Egy könyvespolc és egy fotel mellett kapott helyet az íróasztal,amire már ki volt készítve a táskám. Lou tényleg elintézte,hogy ne maradjon a Hermész-bungalóban. Az egyszemélyes puhának tűnő ágyammal szemben egy szekrény állt,ajtaján egy nagy tükörrel.
-Tetszik?-kérdezte a tesóm.
-Igen,nagyon jól néz ki-bólogattam,mint egy idióta.
-Akkor jó! Még visszajövök,mert ha jól gondolom,hamarosan keresni fognak. Addig is nézz körül!-hallottam ahogy becsukja maga után az ajtót. Lassú léptekkel sétáltam az ágy felé,amire amint odaértem,le is ültem. Elképesztő,hogy amíg más bungalókban egymás melletti ágyakon alszanak,erre külön szobát is kapnak az itt lakók.
Felálltam,és miután magamban eldöntöttem,hogy ez egy értelmetlen cselekvés volt,az asztal felé indultam. A táskámat vettem célba,és egyesével kipakoltam belőle mindent. Nem tartottam benne sok cuccot,csak a legszükségesebbeket. A medált,egy közös képet magamról és egy barátnőmről,a jegyzetfüzetem és egy könyvet. Igazából fogalmam sincs,hogy miért hordom magammal a fekete,bőrkötésű könyvet,de valamiért úgy érzem,muszáj a közelemben legyen. Miután a táskámmal végeztem,megcéloztam a szekrényt. Reménykedtem,hogy nem fogok találkozni csipkerózsikás tütüszoknyával,mert akkor kinyírom magam még a küldetés kezdete előtt. Szerencsémre az én stílusonak megfelelő fekete,szürke fehér,halálfejes vagy valami minimális mintával rendelkező ruhadarabok tárultak a szemem elé. Gyorsan átöltöztem,ugyanis amióta megjöttem a táborba, ugyanaz a ruhadarab volt rajtam.
Elégedetten néztem végig magamon. A tükörben máris egy magabiztosabb lány állt,egy olyan,aki képes lenne elvezetni egy küldetést. Sajnos a fekete farmer és a hasonlóan sötét rövidujjú póló nem tett jobb kardforgatóvá.
Felvettem a dzsekim,ugyanis ez elmaradhatatlan része a mindennapi öltözékemnek.
Éppen a hajamat csináltam,amikor kopogtak az ajtón. Tudtam,hogy Lou az,így siettem ajtót nyitni. A kétméteres út közben volt idöm felkapni a Witheringet az asztalról.
Az ajtó nyikorogva nyílt ki,és ahogy sejtettem,a tesóm állt ott.
-Crystal,Piper vár bennünket. Gyere!-mondta,és még sem várva a válaszom,elindult a folyosón. Alig győztem vele lépést tartani.
Egyenesen a pegazus istálló felé mentünk. Piper amint meglátott minket,felderült az arca.
-Sziasztok!-köszönt,majd még egy pillantást vetett a kezében lévő kis papírra,amit aztán becsúsztatott a zsebébe.
-Szia!-köszöntem vissza.
-Crystal,én itt is hagylak,gondolom vissza tudsz jutni a bungalóhoz-búcsúzott Lou Ellen. Intett egyet,majd elindult visszafelé.
Egyedül maradtam Aphrodité lányával.
-Na,akkor kezdjük is el!-csapta össze a tenyerét Piper-Én Piper vagyok,te Crystal,bár szerintem ezzel mindketten tisztában vagyunk. Kheirón valószínűleg azért engem kért meg arra,hogy megkeresem a különleges képességed,mert rendelkezem a varázsbeszéd képességével. Bár nem tudom hogy gondolja,hogy majd kikényszerítem belőled az erőd vagy mi,de mindegy,kezdjük!
-Csak egy kérdés-állítottam le egy pillanatra-mi az a varázsbeszéd?
-Hosszú-vonta meg a vállát-Crystal,te tudsz arról,hogy valamilyen titkos képesség tulajdonában lennél?
-Nem.
-Hát..Akkor ez is hosszú lesz..-mondta. És igaza lett. Már kezdett lefelé menni a nap,de egyszerűen nyoma sem volt bármilyen képességnek,ami arra utalnak hogy akármibe is tehetséges vagyok.
És mi ebben a leggázabb?
A varázslat se ment.
Én,aki a varázslat és a mágia istennőjének a lány voltam,nem tudtam varázsolni. Egyáltalán nem.
-Tudod mit,Piper? Szerintem adjuk fel-jelentettem ki. Már esteledett,és lassan vacsora idő volt.
De Piper makacsul megrázta a fejét.
-Nem! Megkeressük azt az erőt! Mondd el újra a varázslatot!
-De... Figyelj,ez nem fog menni. Nekem..nem megy a varázslás!-beletúrtam a hajamban-tehetségtelen vagyok,ugye azt vágod? Bárcsak..bárcsak nem is lennék itt-mondtam könnyes szemmel.  A földet bámultam.
-Crystal! Hova tűntél?-hallottam még Piper kétségbeesett hangját.
Felnéztem rá,és azt láttam,hogy engem néz.
Vagyis nem. Átnéz rajtam.
-Én itt vagyok előtted!-vontam meg a vállam félve.
-Nem Crystal,én nem látnak magam előtt. Mia a.. Istenek,Crystal te láthatatlan vagy!
-Láthatatlan?-kiáltottam fel.
-Igen! Ez.. Szuper,de most már legyél látható-mondta lelkesen.
-Hát jó-mondtam,bár fogalmam sem volt,hogy kell láthatóvá válni.
Arra gondoltam,hogy milyen lenne,ha látnának engem.
Egy perc csend után ismét Piperre néztem,aki elképedve bámult rám.
-Mi az ott a hajadban? Az ott...cicafül?-kérdezte nevetve.
A hajmhoz kaptam,és tényleg;egy hajpánt volt,amit két fekete cicafül díszített.
Kivettem a hajamból,és a kezemben forgattam.
-Fogalmam sincs hogy került oda-motyogtam. A hajpánt fémből volt,és a sima felületen éreztem valami kis recés izét. A fény felé emeltem. Egy felirat volt ott latinul,amit amint elolvastam,felsikítottam.
Piper aggódva ugrott mellém.
-Mi az?
Válasz helyett csak megmutattam neki is.
-Én nem értem mi van,fordítanál?-kérdezte kissé letörten.
Bólintottam.
-Az van oda írva..istenek de gáz...az van odaírva,hogy Withering. A..fegyverem neve..-amint befejeztem ismét elnevette magát.
Néhány dolog,amit megtudtam a mai napon:
1.Hekaté az anyám.
2.Nem érték a fegyverekhez.
3.A tőröm amit olyan nagyra becsülöm egy halott csajé volt,és mangába illő cicafüllé alakul át. És nekem ezt kell hordanom. Minden. Egyes. Nap.
De a jó hír,hogy tudok latinul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése