2016. március 30., szerda

5.rész Hekaté rámküldi a jelét,alias el lettem ismerve

A választék a fegyverekből sosem látott mértékeket öltött.
A csillogó pengék és íjak látványa valahogy nem érintette meg a kicsi szívem világát,és ráadásul a kívülállóság érzete itt is bennem volt.
-Annabeth..még mindig nem válaszoltál az egyik kérdésemre-kezdtem óvatosan,nehogy felbosszantsam a lányt-miért pont nekem kell menni erre a küldetésre?
Annabeth sóhajtott egy nagyot,majd kisöpörte az arcából pár elszabadult szőke tincsét. Nem is értem hogy mertek kiszabadulni a kissé szabálytalan copfjából. Ha én Annabeth haja lennék,komolyan félteném az életem.
-Rachel nem ébreszt fel embereket az éjszaka közepén, csak mert olyan kedve van. A próféciának valamilyen módon közé van hozzád.
-Varázsok leánya a kétvérű lett árva- suttogtam-ez előfordulhat hogy rólam szól?
-Persze,bármi megeshet. De most ne próbáljuk megfejteni a próféciát. Semmi értelme. Inkább nézz magadnak valami fegyvert!-utasított ellentmondást nem tűrően.
A fegyverek felé fordultam. Csak néztem őket,és azon gondolkoztam, hogy vajon milyen hülyén is néznék ki egy karddal a kezemben. Az biztos,hogy nem lennénk jó párosítás.
Egy lépést tettem a polcok felé,ahol még több fegyver foglalt helyet.
Mivel még mindig nem találtam nekem tetszőt,szólni akartam Annabeth-nek, hogy szerintem jobb lenne,ha ő választana nekem. De ekkor megpillantottam szemem sarkából a kicsi,éjkék hüvelyben lévő tőrt.
Kezem reflex-szerűen nyúlt utána,és amint megéreztem a hideg tapintását, biztos voltam benne,hogy ha valamivel meg tudom menteni a világot,akkor ez lesz az.
-Crystal,biztos vagy benne,hogy azt szeretnéd?-kérdezte homlokát ráncolva Annabeth,miközben én a pengét simogattam az ujjam hegyével.
-Igen,ez lesz az-feleltem elvarázsolva. Maga a tőr gyönyörű volt. Az ezüstös penge éles,markolata pedig fekete vasból volt,amit apró ónixokkal díszítettek.
-Jó...Hát..Csak azért kérdeztem,mert ez volt Tina Kahuko fegyvere is... Tudod,ő az a lány,akit..
-Tudom ki ő!-vágtam a szavába,majd kicsit undorodva megforgattam a kezemben a tőrt. De valahogy most még az sem tántorított el a fegyver eltulajdonításától,hogy egy halott csaj volt az előző tulajdonosa. Akit az is előfordulhat,hogy kibelezve,vagy sokkal rosszabb állapotban találtak még egy árokban. Fujj..morbid vagyok...
-Oké. Amúgy nincs sok baj vele. A neve Withering,azaz Sorvasztó. Nem nagyon harcoltak vele,Tina elég békés volt,és az előtte lévő tulajdonosai pedig... Nos,hát elég ha annyit tudsz,hogy zűrös dolgokon ment keresztül,de vér alig tapad hozzá.
-Rendben-vontam meg a vállam a hirtelen jött magyarázat hallatán.
Figyelmem a Withering felé fordítottam.
Megbabonázott az aprólékosan megművelt fém,és mintha minden elsötétült volna körülöttem.Mintha csak lebegtem volna a semmiben,nem törődve a nem mindennapi életem apró-cseprő gondjaival. Csak én voltam..meg egy fegyver.
Ez kicsit beteges.
Arra tértem magamhoz,hogy Annabeth megrázta a vállam.
-Jól vagy?-kiáltott rám. Idegesen körbe pillantottam,és miután még mindig az Athéné-bungalóban álltam,bólintottam egyet.
-Teljesen jól vagyok.
-Pedig az előbb mintha...kicsit máshol jártál volna-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Hát..az lehet-vigyorogtam esetlenül.
Megvonta a vállát,majd elindult kifelé.
-A fegyvert hozd magaddal-kiáltotta.
Követtem,és a Withering-gel a kezemben léptem ki az ajtón. Egyenesen Kheirónhoz mentünk,aki már várt engem. Néhány dolgot elmagyarázott,majd kezdődhetett is a kiképzésem.
Higgyétek el,nem vagytok kíváncsiak a bénázásomra. Valahogyan nekem nincs érzékem a harchoz,és ez itt is megmutatkozott. Egy hosszú és fáradalmas edzés után kimerülten sétáltam az étkező pavilonhoz,ahol már a táborlakók az ebédre vártak.
Lehuppantam Courtney mellé,aki nevetve nézett rám.
-Csak nem elfáradtál?-kérdezte.
-De. Talán-javítottam ki magam. Vigyorgott egyet,majd a kajája felé fordult. Én is ezt tettem. Az ebédünket Kheirón hangja szakította félbe.
-Figyelem,Táborlakók!-kiáltotta,hogy mindenki rá figyeljen. Miután teljességgel megbizonyosodott róla,hogy ő áll a középpontban, folytatta-mint sokan tudhatjátok,nemrég az orákulumunk elmondta az új próféciát. És úgy döntöttünk,a küldetést,ami ehhez tartozik,holnap fogjuk elindítani. A vezetője Crystal lesz,és vele megy Hope és Nate is.
Hope neve hallatán néhány felmordultak,páran pedig sugdolózni kezdtek. Dühösen pillantottam körbe,ám hiba volt. Elég sokan engem bámultak.
-Crystal,kérlek gyere ide,hogy a többiek is lássanak-intett Kheirón csak úgy mellékesen. Felálltam,és nagyon-nagyon lassan kezdtem el felé sétálni. Mire megérkeztem és szembefordultam a táborozókkal,már azt is megbántam,hogy megszülettem. Ugyanis még több szempár szerződött rám. Kheirón ezzel mit sem törődve beszélt tovább-Crystal,kérlek mutatkozz be!
Lefehéredett arccal bámultam,majd rekedtes hangon próbáltam egy bemutatkozásfélét elmondani.
-Hát...izé én Crystal Shame vagyok...és... Nem nagyon tudom kinek a lánya,ugyanis még nem ismertek el-hadartam el a végét-kaptam néhány megvető pillantást. Majd a megvető pillantások csodálkozóvá változtak. Kérdőn tekintettem Kheirónra,aki ugyanolyan képet vágott itt,mint mindenki. Meglepettet.
-Hekaté-szólalt meg egy lány.
-Igen,tuti ő az!-hallottam valaki más hangját.
Nem értettem semmit. Milyen Hekaté?
Mivel mindenki a fejem fölé nézett,én is odakukkantottam. Ellátottam a szám.
A fejem felett egy izzó fáklya lebegett. Vagyis,ha jobban megnéztem,egy ötágú csillagon álló fáklya.
A tábort vezető kentaur megköszörülte a torkát,majd így szólt:
-Nos,köszöntsük köreinkben Crystal Shamet,Hekaté lányát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése