2016. április 4., hétfő

10.rész Hangzavar

*Kriss szemszöge*
Az élet általában kegyetlen játékot űz az emberekkel. Főleg,ha azok olyanok mint én.
És hogy én milyen vagyok? Nem hétköznapi. Én látom a szörnyeket.. Látom már egészen kicsi korom óta. A nevelőszüleim hülyének néztek... És szerintem a barátom is. De ő mégis szeretett.. Egészen addig a végzetes napig....
Boldogan szaladtam Adam mellett a macska köves utcán. Ez a környék olyan békés volt,nem olyan,mint Cleveland többi része. Bár Cleveland alapból egy szép város volt,mégis nekem túl barátságtalannak tűnt. Kivéve vele. Együtt úgy éreztem,meghódithatnánk a világot. Boldogak lehetnénk. 
De az álmomat az egyszemű üvöltése rommá döntötte. Adam tudta mit kell tennie. Előkapta a nyakláncát,amit mindig hordott. Azt mondta,családi ereklye. És ez a családi ereklye most egy karddá változott..
-Kriss,fuss! Menj haza!-kiáltotta,majd megindult az egyszemű szörny felé. Nagyon féltem,És mozdulni se bírtam. Az az egyszemű..egy küklopsz volt?
Adam megpróbálta elterelni a figyelmét,amíg én menekülök,de csodálatos tervében a hirtelen jött lefagyásom jelentette a problémát. Na meg a küklopsz.
A lény felém indult,és Adam hiába szurkálta a lábát,nem sikerült eltéríteni. Ekkor juthatott eszébe a legrosszabb ötlet a világon. Elsuttogott pár sort,mire a föld szó szerint kinyílt alattuk,és ő meg a küklopsz beleesett az így keletkezett lyukba. Felsikítottam. 
És ennyi..itt elájultam..
A múltunk sokszor kegyetlen. Ezért foglalkozok a jövővel. Mármint nem direkt,igazából csak vannak néha látomásaim,amik körülírják az elkövetkezendő történéseket. Most is láttam egyet. És vártam. Vártam hogy mindaz megtörténjen,immáron egy hete. Akkor történt ugyanis,hogy a lila pólós emberek,akik hozzám hasonlóan látják a szörnyeket,elfogtak. Azzal gyanúsítanak,hogy be akartam törni a táborukba... Pedig nem...
A helyzetemen kicsit ugyan javított,hogy valakivel tudtam beszélgetni. A fejemben.
A sikításomra egy nap nem várt reagálást kaptam,és azóta segítségért rimánkodok,a kicsit sem kedves hangnak.
Sajnos nem tudok megszökni,és a látomásomban látott lány sem jött még el. Tudomásom szerint valami cicafüles lesz,az aki megment. Eléggé hülyeségnek gondoltam,egészen addig,amíg meg nem láttam a lányt,aki éjfekete hajában cicafüleket viselt.
Bár nagyon elutasító volt,amikor megmutattam neki a bilincsemet,és távolról máris nemet intett,de még volt remény.
A látomásaim sosem hazudnak.
Miközben arra vártam,hogy rájöjjön,oda kéne jönnie hozzám,hogy megmentsen,a hangcsajnak küldözgettem telepatikus üzeneteket.
"Segíts már,te állat!"
Nagyon meglepődtem,amikor a fejemben lévő hang,nem csak a fejemben hallatszódott.
-Segítsen neked Medusza csillogó hajkoronája,ribi!
A cicafüles.......
Ezek szerint a fejemben lévő hang igazából egy személyhez kapcsolódott...az animés lányhoz...
Hűha...és akkor engem ki ment meg? Mert az tuti,hogy ő nem fog...

*Crystal szemszöge*
A kiáltásom után mindenki meredten bámulta a cicapofimat. Az arcukon a kétségbeeséstől egészen az "ez hülye?"-ig minden megtalálható volt.
Nate törte meg a kínos csendet a szintén kínos röhögésével.
-Crystal,te már megint hallucinálsz?Hányszor kell még elmondani neked,hogy a hangok a fejedben,nem léteznek!
Szép mentés Lewis... Nagyon szép..
-Hát...mi lenne,ha az elmúlt két percet figyelmen kívül hagyják,és...tényleg elkezdenénk a tárgyalást?-kérdezte Reyna úgy,mintha bármelyik pillanatban egy dühöngő őrültté változhatnék.
-Hát..oké...-válaszoltam viszonylag normálisan.
" Segítesz?" ismét a hang...ez nem akar elmenni jó messzire?
"Nem!"
"Akkor sikítok!"
"Úgyse mersz..."
"Akarsz fogadni?"
Ekkor egy éles sikítást hallottam. Kívülről..és belülről...
A jó hír,hogy megtaláltam a fejemben lévő hangok forrását.
A rossz,hogy a vörös hajú,bilincses kezű csaj az....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése