2016. március 30., szerda

5.rész Hekaté rámküldi a jelét,alias el lettem ismerve

A választék a fegyverekből sosem látott mértékeket öltött.
A csillogó pengék és íjak látványa valahogy nem érintette meg a kicsi szívem világát,és ráadásul a kívülállóság érzete itt is bennem volt.
-Annabeth..még mindig nem válaszoltál az egyik kérdésemre-kezdtem óvatosan,nehogy felbosszantsam a lányt-miért pont nekem kell menni erre a küldetésre?
Annabeth sóhajtott egy nagyot,majd kisöpörte az arcából pár elszabadult szőke tincsét. Nem is értem hogy mertek kiszabadulni a kissé szabálytalan copfjából. Ha én Annabeth haja lennék,komolyan félteném az életem.
-Rachel nem ébreszt fel embereket az éjszaka közepén, csak mert olyan kedve van. A próféciának valamilyen módon közé van hozzád.
-Varázsok leánya a kétvérű lett árva- suttogtam-ez előfordulhat hogy rólam szól?
-Persze,bármi megeshet. De most ne próbáljuk megfejteni a próféciát. Semmi értelme. Inkább nézz magadnak valami fegyvert!-utasított ellentmondást nem tűrően.
A fegyverek felé fordultam. Csak néztem őket,és azon gondolkoztam, hogy vajon milyen hülyén is néznék ki egy karddal a kezemben. Az biztos,hogy nem lennénk jó párosítás.
Egy lépést tettem a polcok felé,ahol még több fegyver foglalt helyet.
Mivel még mindig nem találtam nekem tetszőt,szólni akartam Annabeth-nek, hogy szerintem jobb lenne,ha ő választana nekem. De ekkor megpillantottam szemem sarkából a kicsi,éjkék hüvelyben lévő tőrt.
Kezem reflex-szerűen nyúlt utána,és amint megéreztem a hideg tapintását, biztos voltam benne,hogy ha valamivel meg tudom menteni a világot,akkor ez lesz az.
-Crystal,biztos vagy benne,hogy azt szeretnéd?-kérdezte homlokát ráncolva Annabeth,miközben én a pengét simogattam az ujjam hegyével.
-Igen,ez lesz az-feleltem elvarázsolva. Maga a tőr gyönyörű volt. Az ezüstös penge éles,markolata pedig fekete vasból volt,amit apró ónixokkal díszítettek.
-Jó...Hát..Csak azért kérdeztem,mert ez volt Tina Kahuko fegyvere is... Tudod,ő az a lány,akit..
-Tudom ki ő!-vágtam a szavába,majd kicsit undorodva megforgattam a kezemben a tőrt. De valahogy most még az sem tántorított el a fegyver eltulajdonításától,hogy egy halott csaj volt az előző tulajdonosa. Akit az is előfordulhat,hogy kibelezve,vagy sokkal rosszabb állapotban találtak még egy árokban. Fujj..morbid vagyok...
-Oké. Amúgy nincs sok baj vele. A neve Withering,azaz Sorvasztó. Nem nagyon harcoltak vele,Tina elég békés volt,és az előtte lévő tulajdonosai pedig... Nos,hát elég ha annyit tudsz,hogy zűrös dolgokon ment keresztül,de vér alig tapad hozzá.
-Rendben-vontam meg a vállam a hirtelen jött magyarázat hallatán.
Figyelmem a Withering felé fordítottam.
Megbabonázott az aprólékosan megművelt fém,és mintha minden elsötétült volna körülöttem.Mintha csak lebegtem volna a semmiben,nem törődve a nem mindennapi életem apró-cseprő gondjaival. Csak én voltam..meg egy fegyver.
Ez kicsit beteges.
Arra tértem magamhoz,hogy Annabeth megrázta a vállam.
-Jól vagy?-kiáltott rám. Idegesen körbe pillantottam,és miután még mindig az Athéné-bungalóban álltam,bólintottam egyet.
-Teljesen jól vagyok.
-Pedig az előbb mintha...kicsit máshol jártál volna-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Hát..az lehet-vigyorogtam esetlenül.
Megvonta a vállát,majd elindult kifelé.
-A fegyvert hozd magaddal-kiáltotta.
Követtem,és a Withering-gel a kezemben léptem ki az ajtón. Egyenesen Kheirónhoz mentünk,aki már várt engem. Néhány dolgot elmagyarázott,majd kezdődhetett is a kiképzésem.
Higgyétek el,nem vagytok kíváncsiak a bénázásomra. Valahogyan nekem nincs érzékem a harchoz,és ez itt is megmutatkozott. Egy hosszú és fáradalmas edzés után kimerülten sétáltam az étkező pavilonhoz,ahol már a táborlakók az ebédre vártak.
Lehuppantam Courtney mellé,aki nevetve nézett rám.
-Csak nem elfáradtál?-kérdezte.
-De. Talán-javítottam ki magam. Vigyorgott egyet,majd a kajája felé fordult. Én is ezt tettem. Az ebédünket Kheirón hangja szakította félbe.
-Figyelem,Táborlakók!-kiáltotta,hogy mindenki rá figyeljen. Miután teljességgel megbizonyosodott róla,hogy ő áll a középpontban, folytatta-mint sokan tudhatjátok,nemrég az orákulumunk elmondta az új próféciát. És úgy döntöttünk,a küldetést,ami ehhez tartozik,holnap fogjuk elindítani. A vezetője Crystal lesz,és vele megy Hope és Nate is.
Hope neve hallatán néhány felmordultak,páran pedig sugdolózni kezdtek. Dühösen pillantottam körbe,ám hiba volt. Elég sokan engem bámultak.
-Crystal,kérlek gyere ide,hogy a többiek is lássanak-intett Kheirón csak úgy mellékesen. Felálltam,és nagyon-nagyon lassan kezdtem el felé sétálni. Mire megérkeztem és szembefordultam a táborozókkal,már azt is megbántam,hogy megszülettem. Ugyanis még több szempár szerződött rám. Kheirón ezzel mit sem törődve beszélt tovább-Crystal,kérlek mutatkozz be!
Lefehéredett arccal bámultam,majd rekedtes hangon próbáltam egy bemutatkozásfélét elmondani.
-Hát...izé én Crystal Shame vagyok...és... Nem nagyon tudom kinek a lánya,ugyanis még nem ismertek el-hadartam el a végét-kaptam néhány megvető pillantást. Majd a megvető pillantások csodálkozóvá változtak. Kérdőn tekintettem Kheirónra,aki ugyanolyan képet vágott itt,mint mindenki. Meglepettet.
-Hekaté-szólalt meg egy lány.
-Igen,tuti ő az!-hallottam valaki más hangját.
Nem értettem semmit. Milyen Hekaté?
Mivel mindenki a fejem fölé nézett,én is odakukkantottam. Ellátottam a szám.
A fejem felett egy izzó fáklya lebegett. Vagyis,ha jobban megnéztem,egy ötágú csillagon álló fáklya.
A tábort vezető kentaur megköszörülte a torkát,majd így szólt:
-Nos,köszöntsük köreinkben Crystal Shamet,Hekaté lányát!

2016. március 28., hétfő

4.rész Döntés a sorsomról

-Ez nem lehet igaz! Alig jött a táborba,még el sem ismerték,és máris küldetésre kell mennie? Ki sincs képezve!-mondta dühösen Annabeth,miközben fel-alá járkált a Nagy Ház pincéjében.
Egy ping-pong asztal mellett ültem még néhány személy társaságában,köztük a vörös hajú csajjal,akiről eközben megtudtam,hogy a neve Rachel,és ő az orákulum. Persze,miután eltűnt a zöld füst a közeléből,vagy ezerszer bocsánatot kért,amiért felkeltett.
-Van benne valami. Tényleg ki kéne képezni valakinek,de a küldetést minél előbb el kell kezdeni-mondta egy barna hajú lány,az Aphrodité-bungalóból.
-De nem volt semmi határidő sem Piper! Ergo addig húzzuk ezt az egészet,amíg csak tudjuk. És most hadd aludjak-feküdt az asztalra egy Clovis nevű srác.
-Azt se tudjuk mik azok a Kristály Krónikák! Ha tudnánk róluk valamit,talán közelebb jutnánk a célhoz!-a Démétér-bungalós Miranda Annabethre tekintett.
A szőke hajú lány megtorpant,majd viharszürke szemeit rám emelte.
-A lánynak tényleg minél hamarabb el kell indulnia. Segítek neki fegyvert találni. De valakinek meg kell mutatnia neki néhány alapfogást! Tudjátok,ha harcra kerül a sor!-itt a barátjára nézett-Percy,menj el Nate-ért a Niké bungalóba.
-Miért?-kérdezte érdeklődve a srác,aki eddig a műanyag poharával játszott.
-A próféciában Niké gyermekéről van szó. A táborban tudtommal csak egy valaki tartózkodik,akinek az édesanyja ő lenne.
-Oké!-vigyorgott Percy,majd lassú léptekkel indult el. Miután az ajtó becsukódott,Annabeth tovább folytatta a beszédet.
-Valaki menjen el Hope-ért is. Szerintem nem kell megmagyarázzam,miért-mondta sötéten,mire a hangulat mintha még rosszabb lett volna.
-Biztos vagy benne,hogy jó ötlet az új csajt és Hope-ot eggyütt küldeni egy küldetésre?-kérdezte felvont szemöldökkel egy szőke srác az Apollónosoktól.
-Igen Will,ez biztos. És nyugi, ott lesz Nate is. Majd ő megvédi. Akkor ha már így felszólaltál,indíts a Hébé-bungalóba!
-De..
-Semmi de! Indulás!-emelte még a hangját Annabeth,mire Will ijedt képpel indult el arra,ahol Percy előbb eltűnt.
-Annabeth,még kell valaki,aki mellette áll,ahogy a prófécia mondja. Szerinted ki lehet az?-kérdezte Kheirón. Úgy látszik,itt Annabeth az ész,ugyanis mindenki őt kérdezi.
-Az majd később eldől. De egyelőre csak hárman indulnak útnak egyenesen a Jupiter táborba! Talán ők tudnak valamit segíteni.
-Csak hárman mennek?-kérdezte csalódottan Piper,miközben egy hajtincsét az ujjai közé vett,és csavargatni kezdte.
-Sajnálom Piper,de csak hárman mennek-mosolygott Annabeth a lányra.
-Kár. Csak reménykedtem hogy.. Á,mindegy-sütötte le a szemét.
Rachel felállt a székéből,és tapsolt egyet,hogy mindenki rá figyeljen.
Elégedetten konstálta,hogy mindenki rá figyel,majd nekikezdett az "ülést" lezáró beszédbe.
-Akkor mindenki érti? Crystal,Hope és Nate elmegy egyenesen a Jupiter táborba,ahol római barátaink majd útba igazítják őket. Reményeink szerint.
-Szerintem mindenki felfogta. Nos,menjetek a dolgotokra. Kivéve te,Crystal!-mutatott rám Annabeth.
Az utasításnak megfelelően ott maradtam. A lány ismét megvárta,amíg az utolsó illetéktelen táborlakó is elhagyja a helységet,majd Kheirón felé fordult,és halkan valamit sutyorogni kezdtek. Már éppen szólni akartam,hogy hahó,én is itt vagyok,amikor felém fordultak.
Kheirón megköszörülte a torkát,majd beszélni kezdett.
-A mai napot még a felkészítésedre szánjuk. De holnap elindul a küldetés.
Egyenesen a Jupiter táborba mentek a tarsaiddal. Annabeth majd ad neked egy fegyvert,és utána én foglak kiképezni. Majd később Piper fog neked segíteni,hogy megtaláld a saját különleges erődet. Van kérdés?
-Aham,lenne egy pár...-bólogattam.
-Na ne már..Oké kérdezz csak!-Annabeth idegesen pislantgatott az ajtóra.
Nagy levegőt vettem,majd nekikezdtem a kérdésáradatomnak.
-Miért kell nekem fegyver,mi az a Jupiter tábor,kik a római barátaink,ki az a Nate,és a legnagyobb kérdés:mégis miért pont nekem kell mennem?-hadartam le egy szuszra.
Annabeth meglepett arccal nézett össze Kheirónnal,én pedig válaszokra várva bámultam rájuk. Szép kis társaság.
Kheirón megköszörülte a torkát.
-Azért kell neked fegyver,hogy meg tudd védeni magad,ha esetleg megtámadnak-mondta-a Jupiter tábor pedig a római félistenek tábora.
-De várjunk csak! A görögök meg a rómaiak nem utálják egymást?-kérdeztem értetlenkedve. Hát,valami azért rám ragadt a nagyjából átaludt töriórákról. Annabeth úgy nézett rám,mintha már ezerszer kellett volna ezt elmagyarázza.
-Tudod,idén télen volt egy kis közös kalandunk. De..erről nem szívesen beszélünk. Az a lényeg,hogy már teljesen béke van.
-Olyan béke,mint amikor Minecraftban beállítom "Peacefull"-ra,vagy mint amikor csak " Easy"-n van?-kérdeztem magyarázatra várva.
Ismét kaptam pár értetlenkedő pillantást.
A szőke hajú lány már éppen válaszolt volna,amikor az ajtó kinyílt,és három nevetgélő srác lépett be rajta,a nyomukban Hope-pal.
-Na végre,hogy megérkeztetek!-kiáltott fel Annabeth.
-Jöttünk amilyen gyorsan csak jönni tudunk hajnali háromkor-válaszolta a számomra eddig ismeretlen srác. Ő lesz Nate. Barna haj,zöld szem,ígéző tekintet.
Nem is rossz,de még így is csak 10/8. Vagy talán 10/9,ha a gödröcskéit is figyelembe vesszük.
Annabeth megforgatta a szemét,majd Percyre pillantott. A dühös szürke és az aranyos kiskutya szemek találkozása normál esetben katasztrofális következményekkel járt volna,de itt csak egy nagyon-nagyon hosszú kínos csend lett az eredmény. De komolyan.
Két percig mindenki csak bámult egymásra,és szerintem nem csak én gondoltam arra,hogy most akkor tulajdonképpen mi a franc is van?
Idegesen pislantgattam egyik némáról a másikra,amikor tekintetem találkozott Nate-tel,a fiú egy kacsintással ajandékozott meg. Gyorsan elkaptam a fejem,és megpróbáltam nem elvörösödni. De egy apró pír mégiscsak rácsúszott az arcomra. Nem azért,mert Nate ennyire bejött volna;nem szoktam meg,hogy random kacsintgatnak rám a népek.
-Akkor most..akkor most mi van?-kérdezte Hope bizonytalanul.
-Te,Crystal és Nate holnap elindultok a rómaiakhoz,akik útbaigazítanak titeket. Hamarosan értesítem Reynát-mondta Kheirón egyenesen Hope-ra nézve.
A lány bólintott egyet.
-És Crystal-t ki fogja kiképezni?-kérdezte Nate miközben engem méricskélt.
-Én-jelentette ki Kheirón.
-Akkor a főnök szavába csak nem köthetek bele. Ha mondjuk Percyt mondtad volna,lehet hogy próbálkozok,de inkább visszafogom magam. Majd úgy is lesz időm megismerkedni vele a küldetés alatt-jelentette ki. Mindenki meglepetten nézett a srácra,majd Percy beletörődően megrázta a fejét.
-Ilyen ha az ember csak az igazat tudja mondani....
-Csak az igazat?-akadtam fenn a tényen. Hú,elég rossz lehet így élni...
-Ja..Tudod,Niké fia vagyok,aki a győzelem istennője. Mások valami szupererőt kapnak születésükre,az én anyám meg úgy gondolta,hogy a győzelmet önerőből kell elérjem,nem béna kis hazugságok árán.
-És milyen igaza van!-nézett rá szánakozón Annabeth.
Nate megrázta a fejét.
-Szerintem inkább szívás.
-Nem akarok közbeszólni,de lassan el kéne kezdeni az edzést. Annabeth adj a lánynak egy fegyvert,Nate és Hope gyakoroljatok!-szólt közbe Kheirón.
Annabeth erősen megragadta a kezem,majd dühös léptekkel indult el és esélyt sem adott arra,hogy bármit is mondjak.
Kicsit úgy éreztem magam,mint Chihiro szellemországban.
Az Athéné-bungaló felé tartva egy dolgon járt az agyam.
Azon,hogy most Annabeth a saját kis titkos fegyverkészletéhez vezet,amiben egészen gyűjtői darabok is megtalálhatóak,vagy csak simán a bungalója van felszerelve harci dolgokkal. Ha ez az utóbbi,akkor biztosan nyugodtan alszik.
De nem töprenghettem túl sokat,ugyanis megérkeztünk,én meg sóhajtva léptem át a bungaló küszöbét,ami részben a fegyverek apróbb univerzumába is átjáróként funkcionált.

2016. március 26., szombat

3.rész Prófécia mondás a szellemek órájában

A kezemet a szám elé kapva felröhögtem. Courtney rosszallóan pillantott rám,majd kemény hangon megkérdezte:
-Ennyire viccesnek tartod egy társunk halálát?
-Nem,nem,dehogy ,de most komolyan! Hope, mint gyilkos? Mit csinált,belefojtotta a csicsás kis kelyhébe?-néztem rá felvont szemöldökkel.
Courtney idegesen a Hébé-asztal felé pillantott,ahol Hope vacsorázott további három lány társaságában.
-Figyelj,én nem tudom mi az igazság,de az tuti,hogy nem komplett a csaj. Tartsd magad távol tőle!-ismét Hope felé nézett,aki mintha megérezte volna,hogy figyelik;barna szemével idegesen kémlelte az asztalokat,míg végül pillantása megállapodott rajtam. Barátságosan intett egyet,mire biccentettem. Courtney felé fordultam.
-Tuti nem ártana senkinek..
-Lehet hogy csak megjátsza,hogy a barátod. Tudod,mielőtt Tina holttestére rábukkantak volna,Hope-pal látták beszélni. Vagyis veszekedni. Vond le a következtetéseket. Mi is megtettük,és látod mire jutottunk-megvonta a vállát,majd figyelmét a sajtos-kukoricás pizzájának szentelte.
Azért volt benne valami. Mármint a magyarázatban. Elsőre talán én is erre gondolnék,és Hope-ot gyanusítanám,de így jobban átgondolva,mi van,ha a csajnak,vagyis Tinának szuicid hajlamai voltak? Ez is lehetőség.
Megráztam a fejem,és megpróbáltam egy kicsit magamba erőltetni a salátamból. De egyszerűen nem volt étvagyam.
Csendben vártam a vacsora végét,majd követtem Courtney-t a Hermész-bungalóba.
-Nos,itt fogsz megszállni. Tudom,elég tömött,meg hogy amíg itt tartózkodsz,búcsút mondhatsz a magánéletednek,de elég családias a hangulat-nézett körbe szeretetteljes a lány,miután beléptünk az ajtón.
-Végülis,laktam már rosszabb helyen is-ezalatt a romos kaliforniai bérházakat értem,amikben még hétévesen éltem két hosszú hónapig. Beleborzongtam az emlékbe.
-Ez a hozzáállás még hasznodra is válhat,ha kiderül hogy Hermész az apád-pillantott rám Courtney.
-Ez elég valószínűtlen,ugyanis ismertem az igazi apám. De azért kedves hogy reménykedsz. Te az ő lánya vagy,igaz?-kérdeztem. A lány bólintott egyet.
-Igen-mondta,majd maga elé meredt. A tekintete egy pillanatra elsötétült,de miután megrázta a fejét ,szemébe ismét visszatért a megszokott csillogás-Nézd,itt fogsz aludni-mutatott egy ágyra a sarokban.
Bézs színű takaró,és hasonló párna volt a fehér lepedővel bevont,fémkeretes ágyon. Kényelmesnek tűnt,így bizakodva ültem rá.
Úgy érzem,hosszú idő után ma végre jót fogok aludni.
-Na,nem is zaklatlak tovább! Jó éjszakát!-mosolygott rám a lány,majd elindult saját alvóhelye felé.
Magam mellé emeltem a hátizsákom,amit eddig kitartóan magamnál hordtam. A fekete textilt már eléggé megviselte az én extrém életmódom,de még mindig nagyon jól bírta.
Kicipzároztam a táskát,majd egy kis kutatás után előhúztam belőle az apró medált,ami egy fehérarany lánchoz volt rögzítve.
Még apámtól kaptam,mielőtt..hát,mielőtt még elvette az idegesítő mostoha anyámat. A galamb alakú medált még az ő édesanyja adta nekem,mint születési ajándék. A galamb szeme egy csillogó kő volt,aminek a színe attól függött,hogy esik rá a fény. Most éppen zöldes színben játszott. Mosolyogva tekintettem rá,majd ujjaimmal szétpattintottam a két részből álló fémet. A belsejében a nővérem kiskori képe volt. Igazából csak féltestvérem volt,ugyanis apám első házasságából származott. Négy évvel volt idősebb nálam és én imádtam.
De sajnos az én imádásom nem számított semmit. Flora szellemi fogyatékkal élt,és az orvosok nem jósoltak neki túl sok időt. Azt mondták,maximum hét éves koráig élhet,de ez a szám még csökkenhet.
Sajnos csökkent is. Hat éves korában agydaganata lett,majd nem sokkal később meghalt. Könnyes lett a szemem az emlékre visszagondolva. A láncot visszacsúsztattam a táskába,majd  bebújtam a takaró alá.
Lehunytam a szemem,és hamarosan már el is nyomott az álom.

Arra ébredtem,hogy valaki a vállamat rázza. Egy göndör,vörös hajú lány állt előttem.
A szeme zöldes árnyalatú volt,és hasonló színű köd lengte körül.
-Eljött a te időd Crystal Shame!-kiáltotta,ezzel felverve néhány itt lakót kellemes álmából. Amilyen gyorsan csak tudtam,feltápászkodtam. Láttam,ahogy Courtney aggódó tekintettel néz rám,majd pár tesójanak int,akik ki szaladnak az ajtón. Gondolom segítségért mennek. Elég rutinosnak tűnik a dolog,gondolom gyakran van a csajnak agymenése.
-Miről beszélsz?-kérdeztem félve.
A lány mélyen a szemembe nézett,majd földöntúli hangon kezdett hozzám beszélni:
- Holtak világának ajtaja nincs zárva;Varázsok leánya, a kétvérű lett árva.
Kit gyilkosnak hittek,ő lesz hű barátja;S arról ki mellette áll lehullik az álca.
Niké győztes fia hazájába érve,
Az éji fény kapuján egyikük belépve.
Alkut köt,s folytatván múltfeltáró útját,megtalálja immár végzetének kulcsát.
Vagy  sorsához hűen életét elvágják;vagy a világot elpusztítják a Kristály Krónikák!

2016. március 24., csütörtök

2.rész Ismerkedés,és egyéb szociális tevékenységek

Annabeth az egész táborban körbevezetett. Megmutatta a lehetséges anya-jelölteket és ezek bungalóit.
Az első Démétér volt, de ez az ötlet a földművesek érdekében elég felejtős.
Utána Athéné következett, aki mellesleg Annabeth anyja. Okos nem vagyok,és a stratégiám inkább hasonlít egy ötéves védekezési módjára, mint egy harcos tervére. Szóval ez is dobva.
Most jött Aphrodité, aki Annabeth szerint elég esélyes, és az egyik barátnője, Piper is örülne egy új tesónak. A Barbie házra hasonlító bungaló viszont kicsit sem vonzott.
A szivárvány istennője, Írisz következett. Mivel általában feketét hordok, és a szívárvány színei valahogyan nem dobják fel a mindennapjaimat, inkább meghagytam ezt a lehetőséget a színes egyéniségeknek.
Most jött Nemesis, a megtorlás és bosszú istennője. Ilyen dolgokban még nem igazán próbáltam ki magam, bár szerintem nem lehetett bennem több bosszúvágy, mint egy átlagos emberben.
A győzelem istennője, Niké mondjuk egész jó lett volna. Mindig győznék isteni szülőmnek köszönhetően, és győztesekkel élnék egy helyen. Persze, ezek csak filozofálás, gondolom nem lenne ilyen könnyű az életem.
A Hébé bungaló egész szép volt. A fiatalság istennője elég menő lett volna.
Az itt lakók pedig olyan fiatalosak és nyugodtak voltak,hogy először fel sem tűnt,hogy valaki leöntött vízzel.
- Ó,bocsánat,nem direkt volt! - szabadkozott a szőke hajú, barna szemű lány,aki egy kelyhet tartott a kezében. Annabethre néztem,aki összeráncolt homlokkal méregette a lányt.
Fintorogtam, majd leöntőm felé fordultam.
- Ugyan... Semmi baj... - a kezemmel próbáltam letörölni a pólómról a vizet, de igazából ezzel csak azt értem el,hogy a kezem is vizes lett.
- Tényleg nagyon sajnálom! Ó, istenek milyen béna vagyok! - egy ronggyal próbálta megszárítani a pólómat - És ráadásul ez Hébé-víz volt, a francba is!
- Az meg mi? - kérdeztem.
- Olyasmi, mint a fiatalító főzet, csak sokkal erősebb! Vagyis... te most egy-két hétig nem nagyon fogsz öregedni.
- Gondolom ezalatt az idő alatt nem változtam volna olyan feltünően, szóval nem gáz - vontam meg a vállam.
- Komolyan? - kapta fel a fejét - Jaj, amúgy Hope vagyok, Hébé lánya!
- Én Crystal. Öhm... izé... - fogalmam sem volt, hogy kinek a lánya vagyok. Épp azért járkálunk itt körbe, hogy ezt megtudjuk. Na jó, nem teljesen. De azért ez is benne van a dologban.
Szerencsére Annabeth kisegített.
- Crystal még új a táborban, még nem ismerték el - magyarázta - És sajna nekünk tovább kell mennünk, de még találkoztok. Na szia!
- Sziasztok! - intett nekünk, majd Annabeth maga után húzott. A szemem sarkából még láttam, ahogy Hope szomorúan a sóhajt, majd elindul a bungalója felé. Akaratlanul is megsajnáltam. 
Igazából kicsit csodáltam, hogy Annabeth ilyen gyorsan tovább ment, olyan gyorsan köszönt el a lánytól, mintha az élete múlna azon, hogy továbbhaladjunk. Mondjuk biztos volt jobb dolga is, mint hogy idiótakat vezessen körbe.

A Tüché-bungaló elég szép volt, és gondolom a szerencse istennő lányának lenni sem hátrány. Az itt lakók biztos nagyon jók a szerencsejátékokban.
Legutolsónak a Hekaté-bungalóhoz indultunk. Ez is bekerült az elméleti "hú,de menő" listámba, bár a varázslatokhoz nem nagyon értek.
Már estefelé járhatott, ugyanis Annabeth hirtelen megállt, és felkiáltott:
- Mindjárt vacsora!
- Hát...jó - vontam meg a vállam. Nem tudom, hogy ez miért volt olyan nagy dolog, hogy megszakítsa a túránkat, de hát az ő dolga, ha a vacsora a legfontosabb pontja a napjának,akkor oké. 
- Gyere! - intett, majd el kezdett rohanni az étkezőpavilon felé. Megpróbáltam én is gyorsabban menni, de hozzá képest még mindig elég lassú voltam. Mit eszik ez a csaj reggelire, Duracell nyuszit?
Nem, biztos az a vacsorája ezért siet ennyire.
Néhány táborlakó ismételten megbámult. Ennyire azért nem vagyok érdekes. 
Vegyük szépen sorba, hogy mi van rajtam:
1. Egy fekete kapucnis pulcsi. Ez még okés.
2. Fekete farmer. Ez se érdekes.
3. Egy bakancs. Csak egy bakancs, mi ezzel a probléma?
A pavilonnál megálltunk. A lány körbenézett, majd felém fordult.
-A bungalók lakói minden étkezésnél külön asztalokhoz ülnek, isteni szülőjük szerint. Mivel téged nem tudjuk,hova tegyünk,ezért a Hermész-bungalóban alszol, és az itt lakók asztalánál fogsz étkezni.
- Oké - feleltem "nekemmindegy" stílusban. 
Annabeth gyanakodva végigmért. Lenéztem a földre, és azon gondolkoztam, csináltam-e bármi olyat az elmúlt tíz percbe, ami gyanakvással késztetné. Hát, nem nagyon.
Az étkező hamarosan megtelt emberekkel. Én is helyet foglaltam a számomra kijelölt asztalnál. Kicsit még voltam szeppenve, ezért próbáltam meghúzni magam. 
A vacsora amúgy egész jó volt, bár alig ettem valamit. Miután megkaptuk a kaját, mindenki a legjobb falatokat odaadta az anyjának/apjának. Mivel én ebben a helyzetben tanácstalan voltam, egy "az univerzumnak"-kal letudtam az egészet.
Remélem az univerzum szereti a salátát.
- Te Crystal vagy,igaz? - kérdezte egy lány mellőlem. Ránéztem,és egy kíváncsi barna szempárral találtam szembe magam.
-Igen,a nevem Crystal.
-Én Courtney vagyok. Új vagy még a táborban?-kérdezte mosolyogva. Körülbelül tizenöt éves lehetett,barna haja és kedves arcvonásait voltak.
-Persze,most délután érkeztem. Itt ennyire gyorsan terjed a pletyka?
-Naná!-nevetett fel-eddig kikkel találkoztál?
-Percy,Annabeth,Kheirón és Hope-soroltam a neveket.
-Hope? Te szegény! És nagyon gáz a csaj?-kérdezte fintorogva.
Értetlenül néztem rá.
-Nem,egyáltalán nem gáz. Sőt,szerintem tök normális-már ha pár mondat után szabad ilyet állítsak.
-Komolyan? Pedig a szóbeszéd....-itt dühösen a szavába vágtam. Ugyan nem ismertem még annyira jól Hope-ot,mégis úgy éreztem,ki kell állnom a jogaiért. 
-Milyen szóbeszéd?
Courteny lopva körbenézett,mintha bárki is ki akarná hallgatni a beszélgetésünkre,majd óvatosan felém hajolt,és a lehető leghalkabban kezdett suttogni.
-Egy hónapja megtalálták az egyik táborlakó holttestét. Először azt hitték,hogy szörny végzett vele,de a nyomok arra utaltak,hogy valaki más tehette. Egy táborlakó. És a táborozók többsége szerint,Hope De'Lair volt a gyilkos!