Menü

2016. április 3., vasárnap

8.rész A római spanok

Személyek,akik kiverik nálam az "idegesítő vagy,húzz innen" skálát:
1. A mostoha anyám és az ő papolása.
2. Annabeth Chase.és az ő felkészítő szövege a küldetés reggelén.
Ne értsetek félre,nincs semmi bajom Annabeth-el. De amikor már ötvenedszerre is elmondja ugyanazt a dolgot öt percen belül,nem akarok durva lenni,de tényleg azt kívánom,hogy lépjen rá a legóra. 
Unottan dobolok az asztalon,miközben egyik oldalamon Hope,másikon Nate figyeli a már minimum tíz perce beszélő lányt. 
-És el ne felejtsétek,hogy a rómaiak a barátaink! Nem szabad semmilyen megkülönböztető jelzőt használni,ami a görögök és rómaiak régi viszályán alapul. És kéretik nem felsorolni az összes római hírességet,akinek hallottátok a nevét! Okés?-kérdezte Annabeth,hosszú szövege befejezéseként.
-Igen-feleltem ásítva. Szürke szemeivel vetett ránk egy gyanakvó pillantást,majd tenyerét összecsapva boldogan felkiáltott.
-Jó! Akkor indulhattok is!
Lassan tápászkodok fel a padról,amin eddig ültem,és miután leporoltam a pólómról a semmit,két társam felé fordulok. Nate frissen és kipihenten áll előttem,Hope pedig csak simán kedvesen mosolyog. Az ő arcáról nem tudok leolvasni semmit.
Megkapjuk a hátizsákjainkat,amikbe előzőleg minden szükséges és szükségtelen dolgot bepakoltak,amire Kheirón rámutatott.
Szerencsénkre Az út egy részét a Félvér Tábor überkirály furgonjában tesszük meg,amit Árgus bácsi vezet. Mármint csak simán Árgus,Percy szerint nem szereti ha lebácsizzák,de én azért a háta mögött akkor is bácsizom. Mert megtehetem.
A furgon hátulja koszos és szerintem él valami furcsa lény (talán patkány?) a sarokban,de igazából célnak megfelel,így Nate-et magam elé engedem,majd miután látom,hogy leginkább feláldozható barátom nem nyelte el a sötétség,magabiztosan huppanok le mellé a földre. Hope mellettem foglal helyet,és miután ő is a furgonon belül tartózkodik,köszönés nélkül becsukják az autó ajtaját. Így hát ott maradunk a vaksötétben.
Hallom ahogy felzúg a motor,majd elindulunk. Kicsit unatkozok,ezért megpróbálok szóba elegyedni a két társammal.
-Öhm..nektek is ez az első küldetésetek?-tudom béna kérdés,de a "ti hány évesek vagytok?"-ot nem kockáztathattam meg.
-Úgy nézek ki,mint akit küldetésekre küldözgetnek?-jött Nate epés válasza. Figyelmen kívül hagytam,és mivel már régebben elkönyveltem magamban,hogy nem teljesen százas a gyerek,majdnem megajándékoztam egy szánakozó buksi simogatással.
-Én tulajdonképpen már voltam egyen-Hope bizonytalan hangon beszélt,mint aki még nem döntötte volna el,hogy ezt tényleg közölni akarja.
-Tényleg? 
-Aha. Charlotte-val és Dorothy-val meg kellett szerezzünk valamilyen nyakláncot,amit Aphrodité veszített el. Nem volt túl nagy szám-vonta meg a vállát.
-Ki az a Dorothy?-kérdeztem érdeklődve.
-Egy Apollónos csaj. Mindig visszautasított,ezért nem komáltam-Hope helyett a fiú válaszolt. Megforgattam a szemem.
-Van bárki,aki téged nem utasított vissza?-kérdezte gúnyosan Hope. Meglepődtem a visszafogott lány hangsúlyán. Gondolom már régóta ismerik egymást a sráccal,ezért ilyen bátor vele szemben.
-Igenis van! Csak te nem ismered!-nyafogott Nate.
-Tényleg? És csak a képzeletedben,vagy van a létezésére kézzelfogható bizonyíték?-na kész. Az út további részén erről ment a vita,amiből én okosan kimaradtam. Helyette inkább Árgust faggattam az éves pénzmennyiségről,amit szemcseppekre költ.
A két társam között még akkor is ment a vita,amikor a Kis-Tiberis partján kitett minket a drága sofőrünk. Lassan sétáltunk a folyóparton,ami elvileg közel van a római táborhoz. 
Megpróbáltam kizárni a fejemből a két vitatkozó felet,és a gondolataimba merülve lépkedtem. Egészen addig,amíg egy baromi hangos sikítást nem hallottam,és meg nem torpantam.
Na jó,lehet hogy nem sikítás volt. Az is eshetőség,hogy valaki megpróbálta kiénekelni a magas c-ét.
Az engem kíváncsian méregető Hope-ra pillantottam.
-Ti is halljátok..ezt a kiáltozást?-kérdeztem a fejemet fogva.
-Mi? Crystal,senki sem kiáltozik. Síri csend van....-felelte a lány,majd aggódva pillantott rám.
-Nem..valaki segítségért kiabál!-mondtam kétségbeesve. Nate,aki eddig sértetten haladt tovább,felénk fordult.
-Gyertek már! Crystal ne hallucinálj itt nekem! Árt a vonzerőmnek!
-Ami nem létezik-szállt ismét vitába Hope. És,ismét elfelejtették hogy létezem.Szerencsére a sikítás abbamaradt,és a kicsit sem tökéletes társaságunk innentől csak a szokásos módon ment tovább. Amúgy Hope és Nate vitája már átcsapott "ha neked igen,akkor nekem nem" játékba,így egyetlen normálisként,csak én vettem észre a felénk futó lányt.
Körülbelül tizenhárom éves lehetett,fahéjszínű haja és hasonló szeme volt.
Kedvesen köszöntött bennünket.
-Sziasztok,én Hazel vagyok! Ti a Félvér Táborból érkeztetek,ugye?-kíváncsian méregetett minket. Amikor tekintete rám irányult,kérdőn pillantott a cicafülekre,de nem kérdezett vele kapcsolatban semmit. Okos gyerek ez a Hazel.
-Aha-feleltem röviden,
-És..ezt ők is tudják?-bökött a vitázók felé. Megvontam a vállam.
-Elvileg tisztában vannak vele.
-Hát,akkor jó. Gyertek utánam-intett,mi pedig követtük.
A táborba érve,két dolog tűnt fel:
1.Mindenkin lila póló volt,és úgy méregettek minket,mintha az égből szálltunk volna le.
2.Egy baromi nagy elefánt áll tőlünk ötven méterre.
Amúgy egész szép hely ez a Jupiter Tábor.
Hope,amint megpillantotta az elefántot,fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal kezdett el felé szaladni.
-Istenek de cukiii! Egy elefánt!!!!!
Valószínűleg nem volt semmi veszélyérzete,mert úgy kezdte el ölelgetni az elefánt lábát,mint ovis az anyját,amikor az nyalókát vesz neki.
-Ő miért játszhat az elefánttal,ha én nem! Én is akarok!-futott utána Nate. Értetlenkedve néztem utánuk,amikor egy hangot hallottam.
"Segíts!"
Ez a hang egy félperces migrént okozott nekem.
-Nem segítek! Ha te vagy a sikítozós,akkor kopj le!-motyogtam. 
Megráztam a fejem,és tekintetemmel Hazelt keresetem,aki amúgy egyedül hagyott. Meg is pillantottam,további három ember társaságában,és hogy mindez tuti legyen,ott álltak az elefánt mellett. Hát,az már biztos,hogy hülyének néznek minket. Ketten az elefántot fogdossák,én meg magamba beszélek,és cicafüleket hordok.
-Sziasztok,én Reyna vagyok..Ti..biztos a Félvér Táborból jöttetek?-fordult Hope felé,aki egy "kérdezd Crystalt"-tal letudta a beszélgetés rá eső részét. Reyna szerintem belátta,hogy tényleg én lehetek az egyetlen tárgyalóképes tag,így kérdőn fordult felém.
-Hát persze hogy ők azok! Tudod,ahogy Annabeth elmondta:A nyakláncos srác,a szőke,meg az animecon-ra illő,és kicsit emós beütése van!-nevetgélt egy szőke srác,aki hasonló öltözetbe volt,mint Reyna.
-Nincs is emós beütésem-sértődtem meg.
-De a cicafüled cuki. Megfoghatom?
-Nem foghatod meg Jászon!-szólt a srácra Reyna,aki szomorúan legyintett.
-Úgyse próbálhattam volna fel...
-Reyna,megtennéd,hogy végighallgatsz?-kérdezte dühösen a másik szőke hajú srác,akire plüssmacik voltak kötve.
-Nem,Octavianus! Mindennap elmondod ugyanazt a szöveget! Nem fogok engedélyt adni a Szibillák-könyve felkutatására! És Jászon sem!
-Őt amúgy se kérdezném meg,mert tisztára hülye-duzzogott Octavianus.
-Nem hülye,csak agyilag visszamaradott!-mondta Jászon sértetten.
-Az ugyanaz!-vágta rá a másik srác kapásból.
-Nem is!-és igen. Ők is elkezdtek ezen vitatkozni. Miközben Reyna próbálta rávenni őket,hogy hagyják abba a gyerekes vitáikat,az én két segítőm,az elefánt lábát ölelgették.
És én pedig.. én pedig azt a vörös hajú csajt néztem idegesen,aki már egy ideje integetett nekem. Gondolom azt akarta,hogy vegyem le a kezéről a bilincset,de én egy fejrázással elintéztem,és a vitacsapat  felé fordultam,gondolván hogy az úgyis érdekesebb.
Hát,nem volt.
Crystal Shame tippjei,ha mindenki veszekszik körülötted:
1.Fordulj el.
2.Próbáld őket kibékíteni.
3.Változz láthatatlanná. Az mindig tutira bejön.
És vajon tényleg bejött? Hát ja. Tutira....

4 megjegyzés: