12.rész Beszélgetések a vonaton

A hirtelen jött látomások különbőző reakciókat váltanak ki az emberekből. Legtöbbjük negatív élménnyel tér vissza a valóságba,de van egy pozitív kisebbség.
Én sajnos pont nem az utóbbiba tartoztam bele.
A látomás negatív hatással volt a jókedvemre,és miután véget ért ,egy ágyon találtam magam. Mellettem Hope és Nate ültek,és valami nagyon érdekesről beszélgethettek,mert egyikük sem vette észre,amint kinyitottam a szemem.
Csak feküdtem,és bámultam őket,már legalább öt perce,amikor is Hope a kis kacsójával adott egy pofont Nate-nek,aki közben idegesítően vigyorgott.
Vicces látvány volt,azt meg kell hagyni.
Körülbelül ekkor vehették észre,hogy én is élek,mert Hope boldogan felkiáltott:
-Crystal! Magadhoz tértél?
Mivel a kérdésre a választ magától is megállapíthatta volna,inkább csak bámultam rá,és nem feleltem semmit.
Ebből Hope vagy azt szűrte le,hogy nem,vagy pedig azt,hogy megnémultam,mert a kezével a homlokom felé nyúlt,annak érdekében hogy megmérje a nem létező lázamat. Érti ezt valaki? A kezével.
-Jól vagyok!-siettem a saját védelmére,mielőtt még átment volna védőnőbe.
-Rendben,de biztosan?-Hope aggódva nézett rám.
-Igen. Ja. Tutira. Elmondaná valaki,hogy mi történt?

Hamarosan a Portland felé tartó vonaton csücsültünk,és én a nap eseményein gondolkoztam. Hope elmondása szerint,miután elájultam,a hajamat mintha valami szellem szálltam volna meg,mert a gravitációval dacolva,az ég felé meredt.
Utána Nate cipelt be a kis bungalóba,amiben kicsit később felébredtem. Elvileg nagyon ijesztően néztem ki,és Kriss (aki mellesleg nem ájult el ) engem hibáztatott azért,mert zöld lett a szeme. Ekkor egy kis vita alakult ki Kriss és Hope között,aminek majdnem az lett a vége,hogy Hope riasztotta az elefánt barátját,akit értelmetlen módón Kis Csillagnak nevezett el. Az,hogy amúgy szegény állatnak (itt az elefántra céloztam) már volt neve,kicsit sem érdekelte,sőt megfenyítette Reynát,hogyha nem kap Kis Csillag egy csillogó nyakörvet amire rá van írva az újdonsült neve,akkor rávesz engem (engem!) hogy egy nagyon kemény átkot szórjak rájuk.  Szerencsére Hope nem volt túl meggyőző,mert csak egy "Milyen cuki amikor mérges,megtarthatom??"-ot kapott az éppen arra kószáló Jászontól,aki amúgy megint azt hitte,hogy meghaltam.
Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés először,de nem utoljára: Annak a srácnak mégis mi baja van?!
Na mindegy,a lényeg hogy pont elértük az utolsó Portland-be tartó vonatot,és hogy Kriss-t a rómaiak gondjaira bíztuk,ergo nem kell vele foglalkoznunk. Kivéve ha úgy gondolja,hogy kapcsolatba akar velem lépni a fejemen keresztül,erre az esetre viszont felkészültem,és meghagytam Reynának,hogy ha bármi gyanúsat észlel,üsse le. Kegyetlen vagyok.
Amúgy Portland-et szeretem. Itt születtem,és nevelkedtem egészen hat éves koromig. Utána elköltöztünk Bostonba,majd rá nem sokkal New Yorkba. De nekem mind három város közül Portland volt a kedvencem. Hogy miért is? Szerettem itt élni,és van egy szép emlékem egészen kicsi koromból. Ekkor láttam először (és talán utoljára) az anyámat,akiről akkor még nem tudtam hogy ki.
A hosszas elmélkedésemet Nate zavarta meg,aki megunta gondolom,hogy Hope-ot ébresztgesse,mert tudni illik Hope érzékelve a sötétedést,amint felszálltunk a járműre,mély álomba szenderült. A srác a mellettem lévő ülésbe dobta le magát.
-Hogy vagy,Crystal?-kérdezte érdeklődve.
-Úgy vagyok,ahogy egy normális félvér lehet egy ilyen nap után-feleltem. Kínosan felröhögött.
-Nem is tudtam hogy normális vagy.
-Én viszont tudtam,hogy te hülye.
-Miért vagy te ilyen bonyolult,Crystal?-néz rám kérdőn.
-Én bonyolult? Nem én vagyok az,aki nem tud a társairól semmit..
-Pedig te vagy a bonyolult! Hope is mondta...
-Ti kibeszéltetek engem?-hitetlenkedve néztem rá.
Óvatosan megvonta a vállát.
-Hát,előfordulhat,hogy néha te is szóba jöttél. De ha már ilyen családias lett a hangulat..
-Nem lett családias a hangulat-vágtam közbe.
-Fogd be,épp jófej vagyok! Na szóval. Most,tíz perc erejéig bármit kérdezhetsz rólam-tartotta fel a két hüvelykujját,mintha ez olyan nagy megtiszteltetés lenne.
Megforgattam a szemem.
-És miért gondolod,hogy tudni szeretnék én rólad dolgokat?
-Mert.. Csak úgy,mert olyan érdekes vagyok.
-Hát jó-néztem rá furán-Hát akkor... Mesélj magadról!
-Ez nem is kérdés!-duzzogott.
-Most az lesz! Beszélj!-parancsoltam rá,nyomatékként felemelve a kezem. Valószínűleg félt attól,hogy megütöm,mert beszélni kezdett.
-New Yorkban nőttem fel,majd kilenc évesen amikor majdnem megölt egy megvadult hárpia,egy szatír megkeresett és elvitt a táborba. Ott aztán Niké elismert és hirtelen mindenki azt várta el tőlem,hogy mindenben a legjobb legyek.
-De te nem voltál az-folytattam a sztoriját.
-Honnan tudtad?-nézett rám meglepődve.
-Egy médium vagyok. Na folytasd csak.
-Oké. Tizenhárom évesen anyám meglátogatott,és teletömte a fejem azzal,hogy csak akkor leszek igazi hős,ha mindenből a legelső vagyok. Én meg próbálkoztam. És tudod mi a fura? Hogy a győzelem istennőjének fiaként eléggé vesztes vagyok-meredt maga elé a semmibe.
-Nem vagy vesztes!-mondtam,majd azért kijavítottam magam-Mármint nem vagy akkora vesztes. Én inkább lúzernek mondanálak,de a magad módján viszonylag menő vagy.
-Kösz.. Hope is ezt mondta. Csak ő kedvesebben.
-Régóta ismeritek egymást?-kérdeztem,az előttünk ülő alvó lányra bökve.
-Hát ja. Mondjuk úgy,hogy volt egy kis közös múltunk-ezt úgy mondta,mintha nem akarna róla beszélni. Muszáj volt faggatóznom.
-Hogy érted ezt?
-A barátnőm volt.
Nos,mit ne tegyél,ha egy melletted ülő (lúzer) srác éppen elmondja,hogy a legjobb barátnőd az exe:
1. Ne kezdd el kapkodni a fejed a két személy között.
2. Ne kezdj el azon gondolkozni,hogy hogyan nézhettek ki együtt.
3. És a legfontosabb: Ne sikíts fel az első két pont elvégzése után,hogy "Istenek ez mennyire cukiiii!"
Főleg ha egy emberekkel teli vonaton vagy. Éjszaka.

11.rész A tárgyalás és néhány paranormális élmény

-Ez meg mi volt?-kérdezte Nate hol rám,hol pedig a mostmár tökéletesen látható vörös hajú csajra pillantva.
-Ezt..ti is hallottátok?-kérdeztem reménykedve.
-Csak a hülye nem hallotta..-a jókedvemet nem törhette le Nate flegmázása.
-Nem őrültem meg! Tényleg létezik a hang!-kiáltottam fel boldogan. Ismét kaptam pár "ez egy idióta" pillantást.
Elindultam a vörös hajú csaj felé. Így közelebbről nézve,egész szép volt. A szeme barna,és az arcát csinos szeplők borították. Eszembe juttatta az egyik modellt,akit még kiskoromban egy magazinban láttam.
-Szóval te zaklatsz! -kiáltok rá,amiért kapok tőle egy csúnya pillantást.
-Te nem akarsz segíteni!-nyújtja ki rám a nyelvét.
-Mert egy szemét vagy,aki ráadásul zaklat!
-Tényleg? Te is szoktál hozzám beszélni!
-Lányok,ne veszekedjetek!-nagy meglepetésemre Hope próbált köztünk békét teremteni,bár addigra kisebb tömeg gyűlt körénk. Rájöttem,hogy én tulajdonképpen baromira nem értem a rómaiakat. Amikor Jászon,Octavianus és Reyna vívott szócsatát,azt figyelmen kívül hagyták,amikor meg én és a vörike szedjük szét a békét,mindenki megbámul. Ez nyilván érdekesebb.
-Hope,ez a csaj kész agyrém! Szó szerint!-mutatok a lányra.
-Ez az a csaj,aki be akart törni a múltkor a táborba?-kérdezte Jászon Reynától.
-Igen. Azt mondta Kriss a neve.
-Tuti kamuzott-nézi a lányt gyanakodva Octavianus. Ezek hárman kialakítottak valami rendszert,hogy milyen sorrendbe beszéljenek? Vagy csak egyszerűen belső késztetést éreznek,hogy reagáljanak egymás mondataira?
-Nem hazudtam! A nevem Kriss,és engedjetek el!-kiabálta mogorván.
Reyna kényszeredett elmosolyodott.
-Ezt is mondta!
-Akkor miért nem engedtétek el?-kérdezte értetlenül Nate.
 A hosszú kínos hallgatás elég egyértelműen arra utalt,hogy fogalmuk sincs róla.
-Nos..ha kigondolkoztátok magatokat,ti intellektuálisan koraérett barmok,akár el is engedhetnétek a csajt-mondtam lekezelő hangsúllyal.
Meghökkenve néztek rám.
-De..miért akarod,hogy elengedjük? Az előbb még veszekedtél vele...-milyen fura,hogy ezen akadtak fenn,amikor az előbb intellektuálisan koraérett barmoknak neveztem őket.
-Mert tud velem beszélni telepatikusan,és erre valami gyógymódot kell találni!!!-mondtam dühösen. És itt most nem az Algo Flexre gondoltam.
-Adják esetleg gyógypuszit?-Nate az idióta kérdéséért kapott egy tockost.
-Nataniel Lewis! Már megbeszéltük hogy nem mondhatsz ilyeneket!-szidtam le.
-De ő nem tiltotta meg!-mutatott Krissre.
-Kérlek ne beszélj így,velem se-mondta Kriss. A kérése után egy perces néma csend uralkodott,majd mindannyiunkból kitört a röhögés. Kriss csak úgy kapkodta a fejét.
-Te most..komolyan azt mondtad hogy "kérlek"?-néztem a csajra,aki látszólag nem értett semmit.
-Igen..Miért,baj?-vágott vissza.
-Nem..-ráztam meg a fejem,majd még halkan hozzátettem-kérleklány..
Ezután jött Reyna a szokásos " tárgyalunk már?" szövegével,így kénytelenek voltunk végigülni egy hosszú és unalmas tárgyalást,amiben igazából elmondták ugyanazokat a dolgokat,mint amiket a Félvér Táborban. Csak itt az volt a különbség,hogy vágták mik azok a Kristály Krónikák. És el is magyarázták. Nagyon nagyon hosszasan és unalmasan,ezért én magamba a következő dolgokat jegyeztem fel a krónikákról:
1.Gonoszak.
2.Nem is teljesen Krónikák. Inkább úgy fejezném ki,hogy egy könyv,amibe maga Lucifer írta bele a 18+-os estimeséket. Már ha szabad ilyet mondanom.
3. Képesek megtestesíteni embereket vagy állatokat. Ami nagyon para. Képzeld el a következő szituációt:Találsz egy kutyust,aki baromi cuki meg minden,aztán kiderül,hogy igazából csak egy krónika. Egy nagyon-nagyon gonosz mese. Mit reagálnál? Hát persze hogy örökbe akarnád fogadni...Logikus.
4.A Krónikák valamiért pikkelnek rám,ami érthető,ha már nekem kell őket elpusztítanom.
Amúgy nem nagyon értem,ha egy nyomi kis könyvecskéről van szó,akkor mégis miért többesszámba kell róluk beszélni. De gondolom ez túl bonyolult az én egyszerű kis agytekervényeimnek.
Reyna külön elmesélte a Kristály Krónikák ellen indított küldetéseiket,amik elég hamar kudarcba fulladtak.
-Én komolyan nem akarlak titeket megrémiszteni-kezdte-De amikor a sikertelen küldetésből visszatértek,a legjobb esetben is a fél keze le volt vágva a küldetés vezetőjének. Már ha túlélte.
-Ez így..elég bíztató,tekintve,hogy három napja vagyok tisztában ezekkel a mitológiás cuccokkal-a hangom idegesen csengett. És ideges is voltam.
-Szerintem a legfontosabbakat elmondtam. Ha készen álltok,akár indulhattok is!-csapta össze a tenyerét Reyna.
Krissre mutattam.
-És vele mi lesz?
-Ó,hát őt itt tartjuk,és rajta keresztül tartjuk veletek a kapcsolatot.
-És ha én nem egyezek bele?-Kriss dühösen nézett körbe.
-Akkor sincs választásod-tárta szét a karját Jászon. Kriss durcásan pislogott párat,majd szemtelenül kinyújtotta ránk a nyelvét.
De valamiért most senki se vette figyelembe.
Helyette inkább engem bámultak. Először nem értettem miért. De komolyan,a csaj mondott valami hülyeséget,erre engem néznek? Mi bajuk van ezeknek?
Idegesen Krissre pillantottam,hátha ő csinált valamit. De nem. És ekkor rádöbbentem,hogy nem én vagyok a fura.
Hanem Kriss. Máskor barna szeme most zölden mered a távolba. Mondjuk még mindig nem értem,hogy miért engem néznek. Azt gondolják,hogy szemszínváltoztatós energianyalábokat sugárzik? Bocsánat,de nem vagyok atomenergia...
-Mi baja van a csajnak?-bökök rá az üveges tekintetű Krissre.
-Neked mi bajod van?-kérdezi Octavianus szemrehányóan.
-Nekem semmi. De nézzétek már rá! Megváltozott a szeme színe,basszus! Kontaktlencse nélkül! És milyen fejet vág..hívjatok egy orvost vagy egy ördögűzőt,mert én nem vállalok érte felelősséget,ha esetleg most szállja meg a Tartarosz legdebilebb szelleme....
A választ ismét a kívül (és belül) szőke beszélgetőpartneremtől kapom meg.
-A te szemed színe is megváltozott...
3.dolog amit ne csinálj,ha ilyeneket közölnek veled:
1.Ne ess pánikba.
2.Ha pánikba estél (ami ha Crystal Shame vagy,elég valószínű),ne ragadd meg a másik elváltozott szemű kezét,és ne kérdezd meg tőle,hogy "mit tettél velem,te boszorkány?"
3.Ne ájulj el.
És ha lehet,ezeket ne csináld meg ebben a sorrendben,mert akkor előfordulhat,hogy az alábbi látomásban lesz részed:
A Félvér Táborban vagyok,ahol két srác egy padon ülve beszélget. Nem ismerem őket,de valószínűleg jóban vannak,mert ugyan a kezükben fegyver van,mégsem támadnak egymásra. 
-Ati,te hallottál valamit Nate-ről? Amióta elment,semmit sem tudni róla,vagy a két csajról-a srác ahogy meg tudom ítélni,valószínűleg Poszeidón fia. Mármint a szigony alakú lánca erre utal.
-Fogalmam sincs róluk. Ahogy senkinek sem. Ez mondjuk érthető,hisz csak ma mentek el,Chris.
-Ja,jogos..-ekkor egy lány ül le melléjük a padra. 
-Hallották a hírt? Tegnap este újabb holttestét találták!-felemás szeme izgatottságot tükrözött.
-Mit beszélsz,Eszti? Már megint?-Ati kérdő tekintettel bámult a lányra.
-Aha! Ugyanúgy végeztek vele,ahogy anno Tinával!
-De...akkor most egy gyilkos van közöttünk?-kérdezte Chris. A lány titokzatos pillantást küldött feléjük,majd így felelt:
-Köztünk? Nem biztos hogy köztünk van! És tudjátok honnan veszem ezt? Elvileg,a sziklára,ami alatt megtalálták a tetemet,a halott csaj vérével fel volt írva,hogy "Megtalállak Crystal Shame!" !

10.rész Hangzavar

*Kriss szemszöge*
Az élet általában kegyetlen játékot űz az emberekkel. Főleg,ha azok olyanok mint én.
És hogy én milyen vagyok? Nem hétköznapi. Én látom a szörnyeket.. Látom már egészen kicsi korom óta. A nevelőszüleim hülyének néztek... És szerintem a barátom is. De ő mégis szeretett.. Egészen addig a végzetes napig....
Boldogan szaladtam Adam mellett a macska köves utcán. Ez a környék olyan békés volt,nem olyan,mint Cleveland többi része. Bár Cleveland alapból egy szép város volt,mégis nekem túl barátságtalannak tűnt. Kivéve vele. Együtt úgy éreztem,meghódithatnánk a világot. Boldogak lehetnénk. 
De az álmomat az egyszemű üvöltése rommá döntötte. Adam tudta mit kell tennie. Előkapta a nyakláncát,amit mindig hordott. Azt mondta,családi ereklye. És ez a családi ereklye most egy karddá változott..
-Kriss,fuss! Menj haza!-kiáltotta,majd megindult az egyszemű szörny felé. Nagyon féltem,És mozdulni se bírtam. Az az egyszemű..egy küklopsz volt?
Adam megpróbálta elterelni a figyelmét,amíg én menekülök,de csodálatos tervében a hirtelen jött lefagyásom jelentette a problémát. Na meg a küklopsz.
A lény felém indult,és Adam hiába szurkálta a lábát,nem sikerült eltéríteni. Ekkor juthatott eszébe a legrosszabb ötlet a világon. Elsuttogott pár sort,mire a föld szó szerint kinyílt alattuk,és ő meg a küklopsz beleesett az így keletkezett lyukba. Felsikítottam. 
És ennyi..itt elájultam..
A múltunk sokszor kegyetlen. Ezért foglalkozok a jövővel. Mármint nem direkt,igazából csak vannak néha látomásaim,amik körülírják az elkövetkezendő történéseket. Most is láttam egyet. És vártam. Vártam hogy mindaz megtörténjen,immáron egy hete. Akkor történt ugyanis,hogy a lila pólós emberek,akik hozzám hasonlóan látják a szörnyeket,elfogtak. Azzal gyanúsítanak,hogy be akartam törni a táborukba... Pedig nem...
A helyzetemen kicsit ugyan javított,hogy valakivel tudtam beszélgetni. A fejemben.
A sikításomra egy nap nem várt reagálást kaptam,és azóta segítségért rimánkodok,a kicsit sem kedves hangnak.
Sajnos nem tudok megszökni,és a látomásomban látott lány sem jött még el. Tudomásom szerint valami cicafüles lesz,az aki megment. Eléggé hülyeségnek gondoltam,egészen addig,amíg meg nem láttam a lányt,aki éjfekete hajában cicafüleket viselt.
Bár nagyon elutasító volt,amikor megmutattam neki a bilincsemet,és távolról máris nemet intett,de még volt remény.
A látomásaim sosem hazudnak.
Miközben arra vártam,hogy rájöjjön,oda kéne jönnie hozzám,hogy megmentsen,a hangcsajnak küldözgettem telepatikus üzeneteket.
"Segíts már,te állat!"
Nagyon meglepődtem,amikor a fejemben lévő hang,nem csak a fejemben hallatszódott.
-Segítsen neked Medusza csillogó hajkoronája,ribi!
A cicafüles.......
Ezek szerint a fejemben lévő hang igazából egy személyhez kapcsolódott...az animés lányhoz...
Hűha...és akkor engem ki ment meg? Mert az tuti,hogy ő nem fog...

*Crystal szemszöge*
A kiáltásom után mindenki meredten bámulta a cicapofimat. Az arcukon a kétségbeeséstől egészen az "ez hülye?"-ig minden megtalálható volt.
Nate törte meg a kínos csendet a szintén kínos röhögésével.
-Crystal,te már megint hallucinálsz?Hányszor kell még elmondani neked,hogy a hangok a fejedben,nem léteznek!
Szép mentés Lewis... Nagyon szép..
-Hát...mi lenne,ha az elmúlt két percet figyelmen kívül hagyják,és...tényleg elkezdenénk a tárgyalást?-kérdezte Reyna úgy,mintha bármelyik pillanatban egy dühöngő őrültté változhatnék.
-Hát..oké...-válaszoltam viszonylag normálisan.
" Segítesz?" ismét a hang...ez nem akar elmenni jó messzire?
"Nem!"
"Akkor sikítok!"
"Úgyse mersz..."
"Akarsz fogadni?"
Ekkor egy éles sikítást hallottam. Kívülről..és belülről...
A jó hír,hogy megtaláltam a fejemben lévő hangok forrását.
A rossz,hogy a vörös hajú,bilincses kezű csaj az....

9.rész Cicacsata

Ha esetleg pár vitázó,téged nem ismerő félvér közelében jön rád a láthatatlanság,a következő dolgokat ajánlom,hogy ne tedd:
1.Ne kezdj el szellemként huhogni. Ha mégis ezt tennéd,akkor számolj azzal a következménnyel,hogy gáz leszel.
2.Ne legyél Crystal Shame.
3.Ne fagyj le,és állj ott láthatatlanul,miközben ők keresnek téged.
Szerencsétlenségemre én ebből két pontnak megfelelően jártam el. Crystal Shame voltam,és ledermedve álldogáltam.
Bár így belegondolva,az 1.-es variáció nagyon vicces lett volna,még akkor is,ha utána diliházban kötök ki.
Na szóval ott álltam,és római barátainkat bámultam,akik átnéztek rajtam.
-Ez meg...hova tűnt?-kérdezte Jászon kíváncsian.
-Szerinted én tudom? Éppen lefoglalt a hülyeségetek...-mondta dühösen Reyna.
-Persze,csak a kifogások!-Octavianus gúnyosan kötött bele Reyna mondandójába.
-És most mit csináljunk? Ha a másik kettő rájön,hogy eltűnt,kinyírnak minket..-Reyna hangja kétségbeesett volt.
-Nyírjuk ki előbb mi őket-vetette fel az ötletet Octavianus.
-Te beteg vagy? Nem ölünk meg senkit!
-Igen,látod,Reynának igaza van! És nem csak azért,mert félek tőle!-mondta Jászon úgy mintha egy ötévessel beszélne. Vagyis mintha egy ötéves beszélne. Végülis,mindkettő igaz volt.
-Hali gyerekek!-lépett be a társaságba Nate,aki úgy látszik,megunta az elefánt tapizást-Crystal?
-Hát az úgy volt....-kezdte Jászon bizonytalanul.
-Ő tette-mutatott Octavianus Jászonra.
-Mit?-kérdezte Nate.
-Igen! Én voltam! De ne bánts!-váltott könyörgőre Jászon. Oké,itt...most tulajdonképpen mi van?
-Én megmondtam hogy ő volt!
-Kérlek ne bánts! Kapsz helyette egy másik cicafülest!
-Álljatok le fiúk! Senki se tett semmit!-szólt rájuk Reyna.
-Szóval nem vagyok bűnös?-Jászon reménykedve nézett Reynára.
-Nem,soha nem is voltál! A csaj csak úgy eltűnt!
-Ez felettébb különös-játszotta Nate a hülyét-általában az emberek nem szoktak csak úgy eltűnni...
-Pedig az emó-anime csaj pont ezt tette-jelentette ki Octavianus. Oké. Ebbe a mondatba két számomra sértő dolog is volt.
-Ezt nem kellett volna...-Nate elvigyorodott. Tudta mi következik.
Mit csinál a félvér,ha láthatatlan,és megsértődik?
1.Magába fojtja bánatát.
2.A gyenge kis kezével megüti az őt sértegető személy karját.
Én is ezt tettem.
-Ez meg mi volt?-kérdezte Octavianus. A másik két római értetlenkedve kapkodta a fejét,ugyanis nem láttak semmit.
-Szerintem magadra haragítottál egy természetszellemet. Bújdoss el,haver-Nate arcán még mindig ott volt az az idióta vigyor.
Mivel nem akartam,hogy tovább szívja a többiek agyát,láthatóvá váltam.
-Nem vagyok emó! És a bosszúm áldozata lettél! Szenvedj!-kiáltottam rá római srácra.
-Hát...mondták már neked,hogy baromi ijesztő vagy?-kérdezte Jászon elképedve.
-Inkább azt,hogy teljesen fura?-javította ki Octavianus.
-Baromi ijesztő vagyok,szóval féljetek tőlem!-bólogattam.
-Te komolyan láthatatlanná tudsz válni?-kérdezte Reyna.
-Aha. Néha. Amikor olyan kedvem van.
-És olyankor mindig kiéled a benned felgyülemlett bunyózási kényszert-az áldozatom szemtelen volt. Ami nem jó ómen a számára.
-Fogd be. Te menj és vágd ki a plüssmacik bélét ahogy szoktad,jóssrác-Jászon "most kiosztottalak" nézéssel nézett a másik srácra,majd ismét felém fordult-és most megfoghatom a cicafüled?
-Nem! És ha még egyszer megkérdezed,téged is megütlek,olyan erősen,mint ahogy őt ütöttem meg!-fenyítettem a fiút.
-Erősen? Először azt hittem,hogy egy küklopsz simogatta meg a karom. De az is találó,hogy mintha egy macska kezdett volna el ütögetni.
-Ezzel arra célzol,hogy gyenge vagyok?-kérdeztem sértetten.
-Nem,arra hogy macska vagy.
Már éppen emeltem volna a kezem,hogy ismét megadjam neki a magáét,amikor valami megzavart.
"Segítenél?"
A hang a fejemben.. Ismét.
"Nem! Dolgom van. "Gondolom a takarodj a fejemből nem lett volna túl barátságos..
"Mi?"
"Semmi közöd hozzá" jelentettem ki,majd még csendesen,úgy hogy ne hallja, (már ha lehet ilyet a fejemben) hozzátettem:"Idegesítő vagy"
"Én se bírlak" válaszolt.
Na jó,ez tiszta para.
-Crystal,figyelsz?-rázta még a vállam Nate.
Dühösen kiabáltam rá.
-Nataniel! Megmondtam hogy ne érj hozzám!
-Szerintem rendben van-jelentette ki Jászon,majd az értetlen fejem láttán magyarázkodni kezdett-Tudod,az előbb mintha nem lettél volna itt.. Azt hittük meghaltál.
-Csak te hitted azt-pontosította Reyna-na,akkor szerintem most,hogy mind együtt vagyunk,kezdjük is meg a tárgyalást arról,ami miatt jöttetek. A Kristály Krónikákról.
"Segíts már te állat!"
Néhány jó tanács Crystal Shame-től:
-Soha ne kezdj el láthatatlanul verekedni.
-Soha ne edd meg a kelbimbót.
-Soha ne kiálts fel hangosan,amikor a hang a fejedben csúnyán beszél veled.
És főleg ne azt kiáltsd,hogy "Segítsen neked Medusza csillogó hajkoronája,ribi!"
Engem jó pár kínos szituációtól mentett volna meg ez a pár tanács. De tényleg.

8.rész A római spanok

Személyek,akik kiverik nálam az "idegesítő vagy,húzz innen" skálát:

1. A mostoha anyám és az ő papolása.

2. Annabeth Chase.és az ő felkészítő szövege a küldetés reggelén.

Ne értsetek félre,nincs semmi bajom Annabeth-el. De amikor már ötvenedszerre is elmondja ugyanazt a dolgot öt percen belül,nem akarok durva lenni,de tényleg azt kívánom,hogy lépjen rá a legóra. 

Unottan dobolok az asztalon,miközben egyik oldalamon Hope,másikon Nate figyeli a már minimum tíz perce beszélő lányt. 

-És el ne felejtsétek,hogy a rómaiak a barátaink! Nem szabad semmilyen megkülönböztető jelzőt használni,ami a görögök és rómaiak régi viszályán alapul. És kéretik nem felsorolni az összes római hírességet,akinek hallottátok a nevét! Okés?-kérdezte Annabeth,hosszú szövege befejezéseként.

-Igen-feleltem ásítva. Szürke szemeivel vetett ránk egy gyanakvó pillantást,majd tenyerét összecsapva boldogan felkiáltott.

-Jó! Akkor indulhattok is!

Lassan tápászkodok fel a padról,amin eddig ültem,és miután leporoltam a pólómról a semmit,két társam felé fordulok. Nate frissen és kipihenten áll előttem,Hope pedig csak simán kedvesen mosolyog. Az ő arcáról nem tudok leolvasni semmit.

Megkapjuk a hátizsákjainkat,amikbe előzőleg minden szükséges és szükségtelen dolgot bepakoltak,amire Kheirón rámutatott.

Szerencsénkre Az út egy részét a Félvér Tábor überkirály furgonjában tesszük meg,amit Árgus bácsi vezet. Mármint csak simán Árgus,Percy szerint nem szereti ha lebácsizzák,de én azért a háta mögött akkor is bácsizom. Mert megtehetem.

A furgon hátulja koszos és szerintem él valami furcsa lény (talán patkány?) a sarokban,de igazából célnak megfelel,így Nate-et magam elé engedem,majd miután látom,hogy leginkább feláldozható barátom nem nyelte el a sötétség,magabiztosan huppanok le mellé a földre. Hope mellettem foglal helyet,és miután ő is a furgonon belül tartózkodik,köszönés nélkül becsukják az autó ajtaját. Így hát ott maradunk a vaksötétben.

Hallom ahogy felzúg a motor,majd elindulunk. Kicsit unatkozok,ezért megpróbálok szóba elegyedni a két társammal.

-Öhm..nektek is ez az első küldetésetek?-tudom béna kérdés,de a "ti hány évesek vagytok?"-ot nem kockáztathattam meg.

-Úgy nézek ki,mint akit küldetésekre küldözgetnek?-jött Nate epés válasza. Figyelmen kívül hagytam,és mivel már régebben elkönyveltem magamban,hogy nem teljesen százas a gyerek,majdnem megajándékoztam egy szánakozó buksi simogatással.

-Én tulajdonképpen már voltam egyen-Hope bizonytalan hangon beszélt,mint aki még nem döntötte volna el,hogy ezt tényleg közölni akarja.

-Tényleg? 

-Aha. Charlotte-val és Dorothy-val meg kellett szerezzünk valamilyen nyakláncot,amit Aphrodité veszített el. Nem volt túl nagy szám-vonta meg a vállát.

-Ki az a Dorothy?-kérdeztem érdeklődve.

-Egy Apollónos csaj. Mindig visszautasított,ezért nem komáltam-Hope helyett a fiú válaszolt. Megforgattam a szemem.

-Van bárki,aki téged nem utasított vissza?-kérdezte gúnyosan Hope. Meglepődtem a visszafogott lány hangsúlyán. Gondolom már régóta ismerik egymást a sráccal,ezért ilyen bátor vele szemben.

-Igenis van! Csak te nem ismered!-nyafogott Nate.

-Tényleg? És csak a képzeletedben,vagy van a létezésére kézzelfogható bizonyíték?-na kész. Az út további részén erről ment a vita,amiből én okosan kimaradtam. Helyette inkább Árgust faggattam az éves pénzmennyiségről,amit szemcseppekre költ.

A két társam között még akkor is ment a vita,amikor a Kis-Tiberis partján kitett minket a drága sofőrünk. Lassan sétáltunk a folyóparton,ami elvileg közel van a római táborhoz. 

Megpróbáltam kizárni a fejemből a két vitatkozó felet,és a gondolataimba merülve lépkedtem. Egészen addig,amíg egy baromi hangos sikítást nem hallottam,és meg nem torpantam.

Na jó,lehet hogy nem sikítás volt. Az is eshetőség,hogy valaki megpróbálta kiénekelni a magas c-ét.

Az engem kíváncsian méregető Hope-ra pillantottam.

-Ti is halljátok..ezt a kiáltozást?-kérdeztem a fejemet fogva.

-Mi? Crystal,senki sem kiáltozik. Síri csend van....-felelte a lány,majd aggódva pillantott rám.

-Nem..valaki segítségért kiabál!-mondtam kétségbeesve. Nate,aki eddig sértetten haladt tovább,felénk fordult.

-Gyertek már! Crystal ne hallucinálj itt nekem! Árt a vonzerőmnek!

-Ami nem létezik-szállt ismét vitába Hope. És,ismét elfelejtették hogy létezem.Szerencsére a sikítás abbamaradt,és a kicsit sem tökéletes társaságunk innentől csak a szokásos módon ment tovább. Amúgy Hope és Nate vitája már átcsapott "ha neked igen,akkor nekem nem" játékba,így egyetlen normálisként,csak én vettem észre a felénk futó lányt.

Körülbelül tizenhárom éves lehetett,fahéjszínű haja és hasonló szeme volt.

Kedvesen köszöntött bennünket.

-Sziasztok,én Hazel vagyok! Ti a Félvér Táborból érkeztetek,ugye?-kíváncsian méregetett minket. Amikor tekintete rám irányult,kérdőn pillantott a cicafülekre,de nem kérdezett vele kapcsolatban semmit. Okos gyerek ez a Hazel.

-Aha-feleltem röviden,

-És..ezt ők is tudják?-bökött a vitázók felé. Megvontam a vállam.

-Elvileg tisztában vannak vele.

-Hát,akkor jó. Gyertek utánam-intett,mi pedig követtük.

A táborba érve,két dolog tűnt fel:

1.Mindenkin lila póló volt,és úgy méregettek minket,mintha az égből szálltunk volna le.

2.Egy baromi nagy elefánt áll tőlünk ötven méterre.

Amúgy egész szép hely ez a Jupiter Tábor.

Hope,amint megpillantotta az elefántot,fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal kezdett el felé szaladni.

-Istenek de cukiii! Egy elefánt!!!!!

Valószínűleg nem volt semmi veszélyérzete,mert úgy kezdte el ölelgetni az elefánt lábát,mint ovis az anyját,amikor az nyalókát vesz neki.

-Ő miért játszhat az elefánttal,ha én nem! Én is akarok!-futott utána Nate. Értetlenkedve néztem utánuk,amikor egy hangot hallottam.

"Segíts!"

Ez a hang egy félperces migrént okozott nekem.

-Nem segítek! Ha te vagy a sikítozós,akkor kopj le!-motyogtam. 

Megráztam a fejem,és tekintetemmel Hazelt keresetem,aki amúgy egyedül hagyott. Meg is pillantottam,további három ember társaságában,és hogy mindez tuti legyen,ott álltak az elefánt mellett. Hát,az már biztos,hogy hülyének néznek minket. Ketten az elefántot fogdossák,én meg magamba beszélek,és cicafüleket hordok.

-Sziasztok,én Reyna vagyok..Ti..biztos a Félvér Táborból jöttetek?-fordult Hope felé,aki egy "kérdezd Crystalt"-tal letudta a beszélgetés rá eső részét. Reyna szerintem belátta,hogy tényleg én lehetek az egyetlen tárgyalóképes tag,így kérdőn fordult felém.

-Hát persze hogy ők azok! Tudod,ahogy Annabeth elmondta:A nyakláncos srác,a szőke,meg az animecon-ra illő,és kicsit emós beütése van!-nevetgélt egy szőke srác,aki hasonló öltözetbe volt,mint Reyna.

-Nincs is emós beütésem-sértődtem meg.

-De a cicafüled cuki. Megfoghatom?

-Nem foghatod meg Jászon!-szólt a srácra Reyna,aki szomorúan legyintett.

-Úgyse próbálhattam volna fel...

-Reyna,megtennéd,hogy végighallgatsz?-kérdezte dühösen a másik szőke hajú srác,akire plüssmacik voltak kötve.

-Nem,Octavianus! Mindennap elmondod ugyanazt a szöveget! Nem fogok engedélyt adni a Szibillák-könyve felkutatására! És Jászon sem!

-Őt amúgy se kérdezném meg,mert tisztára hülye-duzzogott Octavianus.

-Nem hülye,csak agyilag visszamaradott!-mondta Jászon sértetten.

-Az ugyanaz!-vágta rá a másik srác kapásból.

-Nem is!-és igen. Ők is elkezdtek ezen vitatkozni. Miközben Reyna próbálta rávenni őket,hogy hagyják abba a gyerekes vitáikat,az én két segítőm,az elefánt lábát ölelgették.

És én pedig.. én pedig azt a vörös hajú csajt néztem idegesen,aki már egy ideje integetett nekem. Gondolom azt akarta,hogy vegyem le a kezéről a bilincset,de én egy fejrázással elintéztem,és a vitacsapat  felé fordultam,gondolván hogy az úgyis érdekesebb.

Hát,nem volt.

Crystal Shame tippjei,ha mindenki veszekszik körülötted:

1.Fordulj el.

2.Próbáld őket kibékíteni.

3.Változz láthatatlanná. Az mindig tutira bejön.

És vajon tényleg bejött? Hát ja. Tutira....

7.rész A vacsora,a pasi meg az álom

2 dolog,amire csak akkor jöhetsz rá,ha beteges módon kezded el simogatni a cicafüles hajpántodat:
1. A rajta lévő feliraton végig simítva tőrré változik.
2. Egy beteg állat vagy.
Nos,én mindkettőre rádöbbentem. Az étkező pavilon felé vezető út túl rövidnek tűnt. Azt akartam,hogy sose legyen vége,és sose kelljen megmutatom a többieknek a fegyverem második formáját,ami jelenleg a fejemen pihent.
A kövekkel kirakott úton lassan lépdeltem. Mellettem Piper osztotta az észt arról,hogy mennyire menő is,ha az ember láthatatlanná tud válni. Egészen addig csinálta,amíg telibe nem talált egy focilabda.
Elterültem a földön,és komolyan azt hittem,ennél már nem lehet rosszabb. Tévedtem. Egy dühös lány lépett elém,pont akkor ,amikor Piper aggódó tekintettel felsegített.
-Nem tudsz vigyázni?-kérdezte barátságtalanul. Jól megnéztem magamnak a körülbelül tizennégy éves lányt. Barna,közép hosszú hajában néhol hullámok vegyültek,látszott rajta hogy sportos. Na meg hogy dühös. Rám.
-Bocsi,de nem láttam a labdát-vontam még a vállam. A csaj dühösen megforgatta a szemét.
-Hát persze. Mind ezt mondják-tekintete egy fokkal baratságosabbá változott-Crystal vagy,ha nem tévedek?
-Aha,az elmúlt pár órában nem változtattam meg a nevem.
-Én Kim vagyok. Kim Russel. Most mennem kell,mert várnak a többiek,de még találkozunk. Feltéve,ha meg nem halsz előtte-sétált el nevetgélve. Elfehéredett arccal néztem Piperre. Ő is hasonló állapotban volt mint én,így csak ennyit súgtam oda neki:
-Ez a csaj..ijesztő...-rémülten bólogatott. Igazából barátságosnak tűnt,de ijesztő volt.
Folytattuk izgalmas utunkat,majd éppen amikor a célegyenesben voltunk,kiáltást hallottam magunk mögül.
-Crystaaaal! Áljj meeeg!-ez Hope volt. Hope mellett egy másik lány is sétált. A ruhái olyanok voltak,mintha a '80-as évek egyik divatmagazinjából lépett volna ki. Attól eltekintve,hogy a haja szögegyenesen és szőkén omlott a vállára,a végén kék csíkokkal.
-Sziasztok!-köszöntem nekik udvariasan.
-Crystal,hadd mutassam be a tesómat,Charlottét!-kezdte Hope. A lány kinyújtotta a kezét.
-Szia,Crystal. Én vagyok Hope egyetlen tesója,aki megtűri maga mellett. Elég bonyolult a csaj,adják hozzá útmutatót? Tudod,most,hogy vele mész küldetésre,elég sokat fogtok eggyütt lógni,és valószínűleg barátok lesztek. Eggyütt fogtok pasizni,és van egy csomó dolog,amit tudni kell Hope pasizási szokásairól...
-Charlotte fogd be!-szólt rá Hope. Charlotte vigyorgott egyet-Mint halhattad,ő a hogy is mondjam...legtűrhetőbb testvérem,bár néha úgy viselkedik,mint egy ötéves...
-Öt és fél!-javította ki dühösen Charlotte.
-Ahogy mondja,öt és fél-sóhajtott egyet Hope.
-Éppen vacsorázni indulunk,nem jöttök velünk?-kérdeztem barátságosan.
Hope mosolyogva bólintott.
-De,persze-elindultunk- és amúgy Crystal.. Miért van a fejeden az a cicafül?
Hangosan sóhajtottam egyet. Tudtam,hogy rengeteg ember nem kell még ezt elmagyarázzam,így hát Hope-pal és Charlotte-al kezdtem.
A hátralévő úton egész végig a szerencsétlen délutánom balszerencsés meséjét adtam elő.
Amikor a Kheirón,Percy,Annabeth és Rachel kombóhoz értünk pont a végére értem.
-Crystal! Mi az ott...a fejeden? Azt te tetted oda? Crystal,normális vagy? Küldetésre mész,nem anime cosplay-re!-ordította le fejem Annabeth. Így hát nekik is elmagyaráztam...kezdve a legelejétől..
-...És így lett belőlem Crystal-chan!-fejeztem be.
-Ez szörnyű!-jelentette ki Annabeth.
-Rémes!-értett egyet Rachel.
-Nevezhetlek Cicának?-kérdezte vigyorogva Percy.
-Igen,igen és még ne próbáld!-mondtam fintorogva.
-Nos,az lenne a legjobb,ha most elmennétek,és ennétek valamit,utána pedig aludnátok. Holnap elég húzós napotok lesz-parancsolta Kheirón Hope-ra és rám nézve.
-Rendben-bólintottam,majd elindultam a Hekatésok asztala felé. Lehuppantam Lou mellé,aki éppen egy másik lánynak magyarázott valamit a mitokondriális DNS-ről. Csendben vártam a kajára,és amikor végre azon is túl voltam,hogy a kajám felét feláldoztam Hekaténak,éhesen haraptam bele a sajtburgerembe. A vacsora többi része is nagyjából ennyivel telt.
Már éppen indultam volna vissza a bungalómhoz,amikor meghallottam a saját nevem. Mármint,hogy valaki a nevemet mondja. Megfordultam,és Nate-tel találtam magam szembe. A srác rám vigyorgott,azzal az idegesítő vigyorával,amit csak a fiúk tudnak provokálni.
-Crystal-baby,hogy neked mennyire jól áll ez a cicafül!-kezdte,majd megpróbálta átkarolni a vállamat. Egy Bruce Lee-s mozdulattal félrecsaptam a kezét,mire meglepődve nézett rám.
-Első dolog:Ne érj hozzám! Utálom ha fogdosnak,és ha az elkövetkezendő pár napot túl akarod élni,nem érsz hozzám. Vili?-kérdeztem,mire megdöbbenve bólintott-A második pedig:engem nem fogsz felszedni semmilyen hülye dumával. Szóval erről is tegyél le.
-Milyen vad cica vagy. Így már nem is tetszesz annyira-mondta szomorúan.
-Ez van,szokd meg!-mondtam indulatosan.
-Ez nem ér! Én bárkit felszedhetek! A győzelem istennője az anyám,nekem nem lehet német mondani-nyafogott tovább-nézd csak! Bárkit fel tudok szedni!
És hogy tényleg megmutassa csajfelszedő képességét,megragadta a nekünk háttal álldogáló lány csuklóját,és magához ölelte.
-Veszed le rólam a kezed,te idegesítő flegma köcsög!-ordított rá a lány. Nate vigyorogva nézett rám.
-Látod Crystal,ő nem üt meg. Ő csak ordít. Ő nem győz le.
Nos,én kijelenthetem,hogy nem értem ezt a gyereket.
A lány amúgy hosszú,kissé kócos barna hajjal,és barnászöldes szemekkel rendelkezett,amikel most dühösen méregette a fiút.
-Ha még egyszer ilyet csinálsz, Tartaroszba küldenek te állat!-kiáltott rá.
-Nyuga van Ria! Éppen azt mutattam Crystalnak,hogy milyen jó a csajozóképességem.
-Akkor bemutattad a semmit? Csak mert marhára nem tudsz csajozni! És most,ha megbocsátsz-kezdte,majd egy mozdulattal hasba vágta a srácot-Hajrá Crystal! Ha túléled vele azt a küldetést,az lesz a csoda-mosolygott rám barátságosan.
-Szerintem megleszünk. Csak meg kell fenyíteni-bólogattam. Ria elnevette magát.
-Hát hajrá!-vetett még egy szánakozó pillantást Nate-re,majd elindult a bungalók irányába. Elégedett mosollyal fordultam Nate felé,aki szomorú tekintettel bámult rám.
-Te olyan gonosz vagy!
-De az ám!-bólogattam egyetértően.
-Nem fogok többet nálad bepróbalkozni.
-Ne is! A végén még újabb veszteséget könyvelhetsz el magadnak!
-Azt már nem! Most megyek azokhoz,akik szeretnek! Nem lógok ilyen visszautasító személyekkel!-kezdett el céltudatosan lépkedni. Oké,Charlotte hozzá képest érettnek mondható.
-Menj csak! De ne feledd! Holnap találkozunk!-intettem. Fintorgott egyet,majd gyors léptekkel elpályázott.
Én is visszaindultam a Hekaté-bungalóba,és meglepő módon most senki sem akart megállítani. A szobámba érve levetettem magam az ágyba,és azonnal elaludtam.
Szép kis hős vagyok. Kiosztom a csávót,aztán megyek aludni.
Álmomban egy furcsa heyen voltam.
A falak fehéren ragyogtak,és arannyal bevont asztalok és székek foglalták el a szoba nagy részét.
Csak én voltam,meg egy,az újságába temetkező ember.
Kíváncsian néztem körbe,hátha találok valamilyen kiutat,de nem. A szobában nem volt kijárat.
Már éppen megkérdeztem volna az újságos férfit,hogy most tulajdonképpen mi a franc van,amikor egy hangot hallottam meg a hátam mögül.
-A játszma elkezdődött Crystal Shame. És ha rajtam múlik,te nem fogod túlélni!

6.rész A cicafül

Egy pillanatig mindenki síri csendben van,majd a többség ujjongásban tör ki. A Démétér-bungalósok rózsákat dobálnak felém,valaki pedig majdnem arcon talál a sajtos makarónijával. Sajnos ezt a célzást nem tudom hova tenni,így hát lassan visszaindultam Courtney-hoz,aki nagyon vigyorgott.
-Én tudtam! Én amint megláttam,már tisztában voltam vele!-kiáltotta hangosan,bár az ő hangját elnyomta a többiek ujjongása.
Miután mindenki elcsendesedett,ott folytatjuk az ebédet,ahol abbahagytuk.
Asszem itt le is telt az öt másodperc hírnevem...
Ebéd után indultam visszafelé a Hermész-bungalóba,amikor egy lány áll meg előttem. Kérdőn nézek rá,mire elmosolyodik.
-Szia! Én Lou Ellen vagyok,a Hekaté bungaló vezetője-mosolygott kedvesen. Visszamosolyogtam.
-Gondolom engem már ismersz. Elég híres vagyok,na meg persze ehhez az is hozzátesz valamit,hogy az előbb mutatkoztam be-vontam meg a vállam. Elnevette magát.
-Gyere,megmutatom hol fogsz mostantól élni-húzott volna maga után,ám én megtorpantam.
-A cuccom a tizenegyesbe van!-jelentettem ki aggodalmasan.
-Jaj,nyugi, már elintéztem. Csak követned kell!-mosolygott titokzatosan,majd ismét megindult.
Kicsit félve pillantottam a mellettem álló Courtney-ra,aki az elmúlt két percben felcsapott a testőrömnek.
-Menj csak. Meg kell ismerned a tesóidat-vonta meg a vállát. Bizonytalanul követtem Lou-t,aki egyenesen a húszas bungalóhoz vezetett. Az ajtó előtt megállt.
-Tudod,ne ijedj meg,ha belépsz. Lehet,hogy elsőre kicsit minden furának fog tűnni,de amúgy mindenki tökre rendben van,és semmitől sem kell félj-mosolygott bátorítóan,majd belépett az ajtón.

Én is hasonlóan tettem,és amint átléptem a küszöböt,elkerekedett a szemem.

A kívülről aprócska bungaló beltere óriási volt. De tényleg. Mintha egy viktoriánus kori palotában lennék,a berendezés olyan elegáns és varázslatos volt,hogy komolyan átgondoltam a szépről alkotott fogalmam. Mert jártam már gyönyörű helyeken,de a Hekaté bungaló kétség kívül mindet felülmúlta.

A falak sötét bíbor színükkel tökéletesen passzoltak a fekete kanapéhoz,amit amint beléptünk rögtön megpillanthattunk. Egy régies állólámpa mellett egy kis asztalka állt,amin egy antik óra ketyegett.

Egy lépcsősor vezetett fel az emeletre,mellette pedig egy boltív vezetett a nappaliba,amibe egy apró konyha nyílt. 

-Ez..csodálatos...-suttogtam lemerevedve. Lou Ellen felkacagott az elámult fejem láttán.

-Tetszik,ugye? Maga Hekaté varázsolta ilyenre!-a fejem a hang irányába kaptam. Fekete hajú,csillogó barna szemű különösen szép lány állt az eddig még nem is látott ajtóban.

-Sophie,te már megint itt csövezel?-kérdezte Lou a szemét forgatva. Sophie vigyorgott egyet.

-Igen,tudod a mi bungalónk nem ilyen király. Az se rossz,de a királysági skálán még mindig nem éri el a százat.

-Sophie Hádész lánya,és amióta megtudta,hogy nekünk van saját konyhánk,itt lebzsel Lenával együtt. Jut eszembe! Nemezisz lányát hol hagytad?

-Ne aggódj,én is itt vagyok!-bukkant elő egy másik lány. Szőke haja hullámosan omlott a vállára,sárga szemével pedig ellenségesen méregetett. Lou sóhajtott egyet.

-Megkérhetnélek titeket,hogy a saját bungalótokban rontsátok a levegőt? Crystalnak most nincs ideje veletek foglalkozni,ahogy innen senkinek sem!-kérte őket.

-Csak üdvözölni szeretnénk,olyan nagy baj ez?-kérdezte barátságosan Sophie. Lena egyetértőn bólintott.

-Szerettük volna közelebbről megismerni a kiscsajt,mielőtt még elmegy erre az öngyilkos küldetésre. Szeretném tudni,hogy kinek a halotti leple elégetésekor nem fogok majd szomorú lenni-igazából az benne a vicces,hogy Nemezisz lánya mindezt olyan arccal mondta el,hogy már-már kedvességnek is lehetett volna mondani a részéről.

-Majd később még találkoztok. De most nem ér rá! Na sziasztok!-nyitotta ki nekik az ajtót. Sophie lepacsizott velem mielőtt elindult volna,Lena rám vigyorgott.

-Még tutira fogunk találkozni. Addig is legyél menő!-bokszolt bele a vállamba "kedvesen".

Intettem nekik,majd miután elmentek,a bungalóvezetőm felé fordultam.

-Ne is foglalkozz velük,Crystal. Jó arcok még minden,de nehéz velük elbánni.

-Hát jó-feleltem lazán. 

-Gyere,megmutatom a szobád!-az arcán hirtelenjében a boldogság vette át a szerepet. Már nyoma sem volt a komoly lánynak,aki néhány barátját zavarta el a felségterületéről. 

Utána szaladtam,és csak úgy kapkodtam a labaimat a fekete márvány lépcsőn. Az emelet hasonló volt az földszinthez,de itt csak egy hosszú folyosó volt,ami jó pár ajtó után egy még nagyobb nyílászáróban ért véget. A folyosó,bár elsőre nem látszott,több elágazással is rendelkezett. Kicsit furának tűnt,és gondolatban már el is tévedtem,de szerencsére Lou tökéletesen tudta az utat. Egy sötét ajtó előtt megállt. Lenyomta a rémesen csillogó kilincset,majd intett nekem. A szoba nagyon szép volt. A falai sötétkékek,amivel tökéletesen passzolt a fehér parketta. Egy könyvespolc és egy fotel mellett kapott helyet az íróasztal,amire már ki volt készítve a táskám. Lou tényleg elintézte,hogy ne maradjon a Hermész-bungalóban. Az egyszemélyes puhának tűnő ágyammal szemben egy szekrény állt,ajtaján egy nagy tükörrel.
-Tetszik?-kérdezte a tesóm.
-Igen,nagyon jól néz ki-bólogattam,mint egy idióta.
-Akkor jó! Még visszajövök,mert ha jól gondolom,hamarosan keresni fognak. Addig is nézz körül!-hallottam ahogy becsukja maga után az ajtót. Lassú léptekkel sétáltam az ágy felé,amire amint odaértem,le is ültem. Elképesztő,hogy amíg más bungalókban egymás melletti ágyakon alszanak,erre külön szobát is kapnak az itt lakók.
Felálltam,és miután magamban eldöntöttem,hogy ez egy értelmetlen cselekvés volt,az asztal felé indultam. A táskámat vettem célba,és egyesével kipakoltam belőle mindent. Nem tartottam benne sok cuccot,csak a legszükségesebbeket. A medált,egy közös képet magamról és egy barátnőmről,a jegyzetfüzetem és egy könyvet. Igazából fogalmam sincs,hogy miért hordom magammal a fekete,bőrkötésű könyvet,de valamiért úgy érzem,muszáj a közelemben legyen. Miután a táskámmal végeztem,megcéloztam a szekrényt. Reménykedtem,hogy nem fogok találkozni csipkerózsikás tütüszoknyával,mert akkor kinyírom magam még a küldetés kezdete előtt. Szerencsémre az én stílusonak megfelelő fekete,szürke fehér,halálfejes vagy valami minimális mintával rendelkező ruhadarabok tárultak a szemem elé. Gyorsan átöltöztem,ugyanis amióta megjöttem a táborba, ugyanaz a ruhadarab volt rajtam.
Elégedetten néztem végig magamon. A tükörben máris egy magabiztosabb lány állt,egy olyan,aki képes lenne elvezetni egy küldetést. Sajnos a fekete farmer és a hasonlóan sötét rövidujjú póló nem tett jobb kardforgatóvá.
Felvettem a dzsekim,ugyanis ez elmaradhatatlan része a mindennapi öltözékemnek.
Éppen a hajamat csináltam,amikor kopogtak az ajtón. Tudtam,hogy Lou az,így siettem ajtót nyitni. A kétméteres út közben volt idöm felkapni a Witheringet az asztalról.
Az ajtó nyikorogva nyílt ki,és ahogy sejtettem,a tesóm állt ott.
-Crystal,Piper vár bennünket. Gyere!-mondta,és még sem várva a válaszom,elindult a folyosón. Alig győztem vele lépést tartani.
Egyenesen a pegazus istálló felé mentünk. Piper amint meglátott minket,felderült az arca.
-Sziasztok!-köszönt,majd még egy pillantást vetett a kezében lévő kis papírra,amit aztán becsúsztatott a zsebébe.
-Szia!-köszöntem vissza.
-Crystal,én itt is hagylak,gondolom vissza tudsz jutni a bungalóhoz-búcsúzott Lou Ellen. Intett egyet,majd elindult visszafelé.
Egyedül maradtam Aphrodité lányával.
-Na,akkor kezdjük is el!-csapta össze a tenyerét Piper-Én Piper vagyok,te Crystal,bár szerintem ezzel mindketten tisztában vagyunk. Kheirón valószínűleg azért engem kért meg arra,hogy megkeresem a különleges képességed,mert rendelkezem a varázsbeszéd képességével. Bár nem tudom hogy gondolja,hogy majd kikényszerítem belőled az erőd vagy mi,de mindegy,kezdjük!
-Csak egy kérdés-állítottam le egy pillanatra-mi az a varázsbeszéd?
-Hosszú-vonta meg a vállát-Crystal,te tudsz arról,hogy valamilyen titkos képesség tulajdonában lennél?
-Nem.
-Hát..Akkor ez is hosszú lesz..-mondta. És igaza lett. Már kezdett lefelé menni a nap,de egyszerűen nyoma sem volt bármilyen képességnek,ami arra utalnak hogy akármibe is tehetséges vagyok.
És mi ebben a leggázabb?
A varázslat se ment.
Én,aki a varázslat és a mágia istennőjének a lány voltam,nem tudtam varázsolni. Egyáltalán nem.
-Tudod mit,Piper? Szerintem adjuk fel-jelentettem ki. Már esteledett,és lassan vacsora idő volt.
De Piper makacsul megrázta a fejét.
-Nem! Megkeressük azt az erőt! Mondd el újra a varázslatot!
-De... Figyelj,ez nem fog menni. Nekem..nem megy a varázslás!-beletúrtam a hajamban-tehetségtelen vagyok,ugye azt vágod? Bárcsak..bárcsak nem is lennék itt-mondtam könnyes szemmel.  A földet bámultam.
-Crystal! Hova tűntél?-hallottam még Piper kétségbeesett hangját.
Felnéztem rá,és azt láttam,hogy engem néz.
Vagyis nem. Átnéz rajtam.
-Én itt vagyok előtted!-vontam meg a vállam félve.
-Nem Crystal,én nem látnak magam előtt. Mia a.. Istenek,Crystal te láthatatlan vagy!
-Láthatatlan?-kiáltottam fel.
-Igen! Ez.. Szuper,de most már legyél látható-mondta lelkesen.
-Hát jó-mondtam,bár fogalmam sem volt,hogy kell láthatóvá válni.
Arra gondoltam,hogy milyen lenne,ha látnának engem.
Egy perc csend után ismét Piperre néztem,aki elképedve bámult rám.
-Mi az ott a hajadban? Az ott...cicafül?-kérdezte nevetve.
A hajmhoz kaptam,és tényleg;egy hajpánt volt,amit két fekete cicafül díszített.
Kivettem a hajamból,és a kezemben forgattam.
-Fogalmam sincs hogy került oda-motyogtam. A hajpánt fémből volt,és a sima felületen éreztem valami kis recés izét. A fény felé emeltem. Egy felirat volt ott latinul,amit amint elolvastam,felsikítottam.
Piper aggódva ugrott mellém.
-Mi az?
Válasz helyett csak megmutattam neki is.
-Én nem értem mi van,fordítanál?-kérdezte kissé letörten.
Bólintottam.
-Az van oda írva..istenek de gáz...az van odaírva,hogy Withering. A..fegyverem neve..-amint befejeztem ismét elnevette magát.
Néhány dolog,amit megtudtam a mai napon:
1.Hekaté az anyám.
2.Nem érték a fegyverekhez.
3.A tőröm amit olyan nagyra becsülöm egy halott csajé volt,és mangába illő cicafüllé alakul át. És nekem ezt kell hordanom. Minden. Egyes. Nap.
De a jó hír,hogy tudok latinul.